A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.
A Kínát, Japánt és Dél-Koreát is magába foglaló egyezmény értelmében hamarosan vámok szűnhetnek meg az eddig egymással is versengő ázsiai országok között, és együtt készülhetnek a koronavírus utáni időkre, háttérbe szorítva az Egyesült Államokat.
Charles Michel szerint a jövőben a világjárványok elleni gyorsabb és hatékonyabb védekezés érdekében az eddigieknél szorosabb együttműködésre van szükség az államok között.
Elena Mladin a börtönben ülő unokaöccsének akart káposztafejekben becsempészni egy kis füvet. Nem sikerült, a drognagyi így most „egészségügyi okok” miatt Ausztráliában tartózkodik.
A három független országgyűlési képviselő formálisan is szövetséget köt a Momentummal, ami még nem akarja elárulni, hogy a párt színeiben is el fognak-e indulni 2022-ben. Mindenesetre Fekete-Győr András elkottyantotta: a választás után már momentumos politikusként köszönthetik Hadházyékat.
Az újra online tartott kormányinfón az is kiderült, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem érti a kormány által hirtelen benyújtott sok törvényjavaslat kritikáját, hiszen nekik „ez a dolguk”.
Szerda este nyolctól a miniszterelnök hétfői bejelentése alapján életbe lépett a kijárási tilalom. Az Azonnali szerkesztősége végigfotózta, hogyan ürültek ki Budapest utcái. Kihalt aluljárók, üres terek, posztapokaliptikus látvány a bulinegyedben. Fotóriport.
Míg a fővárosi kerületekben inkább minden közterületen kötelezővé teszik a maszkviselést, hogy elkerüljék a káoszt, a megyei jogú városokban inkább csak azokon helyeken kell maszkot hordani, ahol amúgy is csoportosulnak az emberek.
Annyira megalapozatlan vádakkal üti a Trump-csapat a demokratákat, hogy azt még a Fox News műsorvezetője sem bírta. Trump azonban úgy tudni, nem adja fel, és újra elnök lenne.
A Collins Dictionary adatai alapján a tavalyihoz képest idén hatezerszer többet használtuk ezt a szót.
A parlamenti ellenzéki pártok által benyújtott javaslat – ellentétben az emberek közötti kontaktusokat csökkentő kormányzati intézkedésekkel – sokkal inkább a tesztelésekre és a gazdasági-szociális válság kezelésére koncentrál.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.