A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.
Putyin kritikusa Insta-posztban nyugtatta meg támogatóit, hogy most már egyedül is képes lélegezni.
Az EU azt reméli, hogy így könnyebben gátat lehet majd szabni a vírus terjedésének, most már nem csak nemzeti szinten.
A címben foglaltakat arra alapozza Róna Dániel politológus, hogy rengeteget számít az ellenzéki szavazóknak, hogy pártjaik végre összefogtak, ahogy a járvány gazdasági hatásai is keresztbe tehetnek a Fidesznek. Hátra is dőlhet az ellenzék, várva, hogy a koronavírus megbuktassa a kormányt? Mit tud hozzáadni az összefogáshoz a Jobbik, és ki lehetne Orbán utódja? Rónát arról is kérdeztük, hogy miért a Momentumnak készít tanulmányokat, és hogyan néz ki a politikai tanácsadói munkája.
A Fővárosi Törvényszék szerint helyre kell igazítanunk olyasmit, amit nem is adtunk Illés Boglárka szájába. Fellebbezünk.
A kormány szerint is itt a második hullám, Gulyás Gergely szerint karanténba került kollégánkat pedig jobb lett volna, ha hamarabb tesztelik. Gulyás Gergelyt a Kormányinfón kérdeztük arról, miért tesztelik ingyen és hamarabb az olyan kontaktszemélyeket, akik történetesen kormánytagok is.
Meglátjuk, hogy a kormányzat az iskolák ügyében is követni fogja-e a momentumos Havasi Gábort, aki a gyerekekre kötelezően maszkot aggatna. De mit gondol a fővárosi tanácsnok, felkészült-e Budapest a koronavírus második hullámára, és mi értelme büntetni a BKV-n maszk nélkül utazókat? Milyen érzés neki mentősként együttműködni a kamuvideózó MSZP-vel, és mit keres egyáltalán egy mentős az elmúlt évek korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság élén? Nagyinterjú!
Októbertől tíz nap alatt diagnosztizálni kell a daganatgyanús betegeket: erre kötelezi az egészségügyi szolgáltatókat a fővárosi önkormányzat azért cserébe, hogy hozzájuk vágja a CT- és MR-berendezések kapacitásnövelésére azt a pénzt, amit a fővároshoz meg a kormány vágott hozzá. De hogyan rövidülnek ettől a várólisták, és mitől lesz jobb a többi budapesti páciensnek is?
A kormánypárti propaganda helyett az első szám alapján egy korrekt, felidegesíteni senkit nem akaró lapot csinált a Mediaworks a Lokál utódjából. A bulvár és a kaotikus kinézet azért nem változott.
Az írek a kereskedelmi portfóliót is bukhatják a biztosváltással, így komoly pozícióval lehetnek szegényebbek az európai politikában. Mindezt azért, mert az ír biztos lemondani kényszerült, miután megszegte országa szigorú karantén-előírásait. De kik lehetnek a bukott biztos utódai, és mit kell róluk tudni? Mutatjuk.
A belarusz ellenzéki vezető nemzetközi megfigyelőket küldene Belaruszba, és az elcsalt választásokban közreműködő tisztviselők ellen is szankciókat szeretne látni az ENSZ részéről.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.