A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.
A kormányközeli Magyar Nemzet úgy értesült, a szexbotrányba keveredett, és vasárnap ennek ellenére is újraválasztott győri polgármester kedden kiléphet a Fideszből.
Nem csupán a főpolgármesterséget és a kerületi polgármesteri helyek több, mint hatvan százalékát nyerte meg az ellenzék, még a helyi képviselőtestületekben is masszív többsége van. Néhány fideszes polgármesterre viszont nehéz évek várnak.
A Sétáló Budapest atyját saját eredményváró rendezvényén saját szakpolitikai programjáról, alternatíváiról, a sajtó szerepéről és Karácsony Gergelyről kérdeztük. Villáminterjú.
Az önkormányzati rendszer átalakításakor a Fideszt az vezérelte, hogy domináns szereplőként még nagyobbat nyerjen a 2014-es választáson. Viszont ha most az ellenzék irányába leng ki az inga, még nehezebb öt éve lesz a kormánypárti képviselőknek, mint lett volna az 1990-es szabályozás szerint.
Együttérez-e Borkai Zsolttal, akiről ugyancsak nyilvánosságra került egy szexvideó? Egyáltalán örül-e, hogy a győri polgármester ügye eltereli a figyelmet a sajátjáról? Nagyinterjú Wittinghoff Tamással, Budaörs polgármesterével, aki arról is beszélt, miért indul újra 29 évnyi városvezetés után is, és miért rosszabb ma a helyzet, mint a rendszerváltáskor.
Kire add a szavazatod a főpolgármester-választáson? Ki a te polgármesterjelölted az egyes kerületekben? Ha vidéki nagyvárosban laksz, akkor is neked szól a Vokskabin tesztje!
Nemrég még azt mondta, inkább feküdne holtan egy árokban, minthogy haladékot kérjen.
Az életbelépő szigorítás értelmében az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvsorozat a pornóval azonos szabályozás alá fog esni.
Félsz attól, hogy megváltozik a klíma, és elveszik a jövőd? Lehet, te is klímaszorongással küzdesz, és szakemberhez kéne fordulnod. De mit is jelent pontosan a klímaszorongás, miben különbözik a klímagyásztól és a klímadepressziótól? Vannak-e tipikus klímaszorongók, és meg kell-e győzni az olyan problématagadó embereket, mint Donald Trump? Hogyan lehet kezelni a klímaszorongást, kell-e egyáltalán? Ezekről beszélgettünk Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológussal, az ELTE PPK docensével.
Ciki-e ma fideszesnek lenni, ha az ember polgármesterként újrázna Budapesten? Tart-e attól, hogy Újpest azért lilul be, mert a momentumos Déri Tibort választják meg polgármesternek? Milyen döntést hozott meg a kormány a feje fölött? Lobbizna-e bármiért Karácsony Gergelynél? Elégedett-e az újpesti focival, és örül-e a Fradi BL-be nem jutásának? Nagyinterjú Wintermantel Zsolttal, Újpest kilenc éve hivatalban lévő fideszes polgármesterével.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.