Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.
Matteo Salvini előrehozott választást akart, de korábbi koalíciós partnere most azon ügyködik, hogy nélküle alakítson kormányt.
Talán meg sem jelentek annak a szerzőnek a könyvei, aki a KSH közben eltűnt adatai szerint a legnagyobb példányszámban jelentek meg Magyarországon.
2020-tól kezdve három éven át segítenék Marokkót, Etiópiát és Malit.
A szovjetek már 1963-ban küldtek nőt az űrbe, de az USA csak húsz évvel később, 1983-ban lépte meg ezt. Mary Robinette Kowal tavalyi könyve egy olyan alternatív történelmet mutat be, ahol az amerikaiaknak a valós idővonalnál egy évtizeddel korábban muszáj elkezdenie az űrversenyt – de ezúttal nem a szovjetek ellen, hanem az emberiség túléléséért –, és ahol a nőknek is több szó jut az űrkutatásban.
A német környezetvédelmi minisztérium felmérése szerint a 14-22 év közöttiek szerint fontosabb a klímavédelem, mint a társadalmi igazságosság.
Baranyi Krisztina nyerte az ellenzéki előválasztást Ferencvárosban, így ő lesz az ellenzék jelöltje a kerületben az őszi önkormányzati választáson a fideszes Bácskai János ellenében. Az előválasztáson 2030 ember vett részt, Baranyi a szavazatok 72 százalékát szerezte meg.
Miért ad ekkora esélyeket az ellenzéki összefogásnak Győrben? Miért gyengélkedik a baloldal már évek óta ott, ahol 1994 és 2006 között MSZP-s városvezetés volt? Mi lesz a várossal, ha egyszer elmegy az Audi? A győri egyesült ellenzék közös polgármesterjelöltjével, a DK-s Glázer Tímeával beszélgettünk többek között a győri buszokról, a strandról és arról, hogy melyik csúnya épületet bontaná le a városban.
A Munkáspárt vezetője a brexitellenes pártok mellett konzervatívokkal szervezkedne a megállapodás nélküli brexit ellen.
Toni Morrison, Colson Whitehead és Ted Chiang is ott van a volt amerikai elnök nyári olvasmánylistáján.
Kilencvenkét egyáltalán nem is őrzött rabból csak hármat kellett szabadulása után visszadugni rácsok mögé, mondjuk ők eleve piti bűnözők voltak.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.