Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.
Egykori üzlettársai szerint közösen találták ki a múzeumot, ami azóta világsikert aratott: sok pénzt követelnek rajta.
Mit csinálsz, ha ellenséges hadsereg fogságába esel? Rami Harpaz például társaival együtt lefordította J. R. R. Tolkien alapművét.
Megpróbált az Apple laptopot gyártani Amerikában, de nem igazán jött össze.
A Könyvfesztiválra hozza el az Agave Könyvek John Scalzit, a Vének háborúja-sorozat szerzőjét. Ki ő, és miért nagy szám ez?
Budapesten forradalom van, és ha ez még nem lenne elég, egy sorozatgyilkos is elkezd vadászni. Furcsa irodalmi négykezesre vállalkozott Magyarország legjobb krimiírója és a slam poetrys közegből ismert író/költő Kemény Zsófi. De sikerült?
Egyre nagyobb a verseny: ki fejleszti ki az első működő repülő autót?
A kommunisták 1948-ban elvették az egyházak ingatlanjait, most meg a kárpótlásukat adóztatják meg.
Elakadtak a bértárgyalások, csütörtök reggel hat órától egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet a győri Audi-gyárban.
Erdős Norbert és Tőkés László is megszavazta az orosz és kínai dezinformáció elleni bizottsági határozatot, az ex-LMP-s Meszerics el se ment szavazni.
A dezinformációs kampányoktól tartanak leginkább a kiberbiztonsági szakértők az EP-választás kapcsán.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.