Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.
Kis magyar abszurd: hiába határolódott el az egyetlen magyar sci-fi irodalmi díjtól a szerző, mégis ő kapta az elismerést.
Kormánypárti és ellenzéki tüntetőket kérdeztünk arról, hogy kik azok a forradalmi hősök, akiket fontosnak tartanak.
Európa, népharag és összefogás: ezt ajánlja az ellenzék maradéka a magyaroknak. Ezzel pedig elismerik: a sikerhez tulajdonképpen semmi szükség rájuk.
Hatvan éve egy képregényben bukkantak fel először a töpörödött törpördögök.
Az amerikai környezetvédelmi szabályozásnak hála feleannyi ember halt meg a légszennyezés miatt 2010-ben, mint 1990-ben.
A volt Óbudai Gázgyár veszélyes hulladéka már a Budapest számára létfontosságú ivóvízbázisokat is veszélyezteti.
Egy kutatás szerint minél több könyv vett körül tinikorodban, annál jobbak az olvasási és a számolási készségeid.
Az Európai Bizottság kutatóközpontja azonosította, hol törhetnek ki háborúk és egyéb konfliktusok a víz (és annak hiánya) miatt.
Senki másnak nem lesz olyan élménye, mint neked, és mivel a babákat nem az IKEA-ban veszed, ezért – bár próbálkozik vele – a gyerekedet még a kapitalizmus sem tudja igazából beárazni.
Nem volt időd híreket olvasni? Nem baj: ez történt kedden.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.