Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter
Bejárta a hétvégén a magyar sajtó egy részét: új cigányvajdája van Borsod megyének Lakatos Gusztáv építési vállalkozó személyében. A vajda címe a 18. századig fontos tisztsége volt a még vándorló cigány közösségeknek, akkor azonban megszűnt. De akkor mi is volt ez az egész?
Az új tálibok már nem olyan nyíltan kegyetlenek, mint a régiek, a nemzetközi PR-ra is adnak.
A lemondott Körömi Attila helyére a Rajk László Szakkollégium volt igazgatóját és a párt gazdaságpolitikusát választotta be a párt az elnökségbe.
Kanada után csak ezek az országok jelentkeztek, hogy az USA által kimenekítetteket befogadják. Ez EU-ban jó néhány ország leállította a visszaküldéseket, de amúgy nagy a csönd.
Kanász-Nagy Máté, a zöldpárt társelnöke az Azonnalinak elmondta, a támogatás visszavonásán kívül érdemben még nem kívánják kommentálni Demeter Márta jobbikos fordulatát, új jelöltjük bejelentéséig pedig türelmet kérnek.
Andrej Babiš nem kímélte amerikai szövetségeseit, amikor a tálibok gyors előretöréséről beszélt.
Hans-Jürgen Irmer kormánypárti képviselő videóban tette fel a kérdést, ami minden rasszistát foglalkoztathat Németországban. Nem kér elnézést.
Eduard Heger hivatalosan is a letartóztatott Igor Alexandrovič Leščeňa elengedését akarja elérni, a volt pozsonyi nagykövet 2020 augusztusában elsőként állt a belarusz szabadságért tüntetők oldalára, Lukasenka most letartóztatta.
Permanens válságperiódust eredményezhet az, hogy a lengyel kormányt vezető Jog és Igazságosság (PiS) áterőltette a Szejmen a legnagyobb ellenzéki televízió ellehetetlenítését. Lengyel elemzők szerint azonban még így is valószerűtlen forgatókönyv az előrehozott választás.
Pedro Sánchez miniszterelnök szerint a most engedélyezett Hipra vakcinából összesen 400 millió dózist tudnának egy év alatt legyártani. De mitől több ez a koronavírus elleni vakcina, mint az eddig ismertek? Elmondjuk!
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.