Dorner Lajos szerint nonszensz a felújítás, mert aközben úgyis rájönnek majd, hogy inkább újjá kéne építeni a Lánchidat, így pedig a végén sokkal hosszabb és költségesebb lesz az egész. A VEKE-elnök szerint alapból csak 20-25 százalékkal kerülne többe az újjáépítés, mint a felújítás, a főváros viszont kérdésünkre közölte: ragaszkodnak a felújításhoz.
A Budapesttől nem messze, a Duna-parton fekvő Göd mostanában azzal került a hírekbe, hogy egyrészt a kormány elveszi a várostól a Samsung-gyár által fizetett iparűzésiadó-bevételt, másrészt komoly konfliktusok bontakoztak ki a momentumos polgármester és helyi DK-s és LMP-s szövetségesei között. Megkérdeztünk néhány gödit, mit szólnak ehhez. Videó.
Nógrádi György az LMBT-közösség politikai pozícióit elemzi, Gödön meg még mindig áll a bál. Kezdünk!
A magyar delegáltak többsége úgy tűnik, viszont megúszta az európai parlamenti lopássorozatot, a jobbikos, momentumos, RMDSZ-es és DK-s képviselőket sem érte kár. Persze többen is panaszkodnak: a biztonsági személyzettel vannak problémák.
Sok pontban megnyirbálták a momentumos polgármester jogköreit a Fidesszel együtt szavazva az LMP, a DK és a Jobbik politikusai egy kedd hajnalig tartó testületi ülésen. Balogh Csaba városvezető a képviselőtestületi többség mögött álló „háttérhatalomról”, a mögüle kihátráló DK-s alpolgármester „Momentum-ámokfutásról” beszél. Nem csitulnak a kedélyek Gödön, de hol az igazság? Megkérdeztük az érintetteket.
Hétfő éjjel lelőttek egy 16 évest, egy 14 éves pedig kritikus állapotban van. Csak az elmúlt tíz napban négy embert öltek meg a BLM-tüntetők által alapított önszerveződő zónában.
Történelme legnagyobb sikerét érte el a felcsúti labdarúgás: a csapat a nemzetközi színtéren, az Európa Ligában is bemutatkozhat, miután harmadik lett az NB I-ben. De mit szólnak ehhez a politikusok, örülnek a sikernek? És ha már Felcsút, létezik szerintük politikától független labdarúgás?
És a valóságban is. Molnár Zsolt meg bement kupakolni az ATV-be. Kezdünk!
Nem is kicsit: a szobor több mint kétméteres lesz, és a tervek szerint a boszniai szerb Republika Srpska Radio helyén épülő hotelben fogják kiállítani.
Azt akarják ezzel elkerülni, hogy a feketék veszélyesnek tűnjenek mások szemében, közben viszont pont őket sújtja legjobban a koronavírus-járvány.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.