Kásler bravúros adatközlése mellett sem tudtunk elmenni szó nélkül.
A részletes epidemiológiai adatokat Kína nem osztotta meg a nagyvilággal, pedig sokat tanulhattunk volna belőlük. Most oknyomozó portálok szivárogtattak.
Példátlan belarusz siker: legalábbis az ország elnöke szerint, aki egy kiadós katonai parádéval „segítette” a járvány elleni küzdelmet.
Akkorára nőtt a kamuellenszerek piaca a dark weben, hogy egy piactér ki is tiltotta a csalókat. Közben az adathalászok is örülhetnek a járványnak.
Bevásárlás, ételszállítás, kutyaséltáltatás – tipikusan ezekkel a munkákkal tudnak segíteni a budapesti önkéntesek a veszélyhelyzet idején. Fotókon mutatjuk, hogyan!
Áder János aláíróversenyt nyert Japánban, Toroczkai László oknyomozó újságírónak állt. Kezdünk!
Lehet szakértői abszolutizmusozni meg klímahisztizni a klímaválság kapcsán is, de a politikai akarat tudományos tények fölé helyezése ez esetben végzetesnek bizonyulhat.
A horvátok szekrényeiben is sok könyv és térkép van, amelyen sokkal nagyobb Horvátország, mint a mai, írta Zoran Milanović.
Yahya Hassan hamar szakított a vallással és dühös verseiben első kézből mutatta be az integráció problémáit a nyilvánosságnak.
Kedd reggelre 79 fővel nőtt a gyógyultak száma, új fertőzöttből pedig csak 30-at regisztráltak.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.