Orbán Viktor is felszólalhat az újrainduló parlament első ülésén

Szerző: Hutter Marianna
2019.10.21. 08:24

A parlament dönt arról is, hogy felfüggesztik-e a DK-s Varju László mentelmi jogát, akit azzal vádolnak: még a tavalyi országgyűlési választáson megpróbált rávenni egy független jelöltet, lépjen vissza a javára anyagi juttatás fejében.

Orbán Viktor is felszólalhat az újrainduló parlament első ülésén

Az őszi parlamenti szezon idáig az önkormányzati választásra tekintettel nem kezdődött el, ám a moratóriumnak vége, hétfőn újraindul a parlament és egészen a december 9-i hétig fog tartani.

A hétfői parlamenti ülés megemlékezéssel fog kezdődni, ugyanis elhunyt több volt országgyűlési képviselő. Például nemrégiben halt meg Riz Levente, a tizenhetedik kerület kormánypárti polgármestere, és az ugyancsak Fidesz-KDNP-s Szekó József is, aki Mohácsot vezette. Szekó tragikus hirtelenséggel hunyt el, ráadásul már az ajánlásgyűjtési időszak lezárulta után, így egyedüli indulóként a szocialista Csorbai Ferenc maradt, akit nem volt hajlandó visszaléptetni az MSZP. Az Azonnali kérdésére pedig, hogy miután végül több érvénytelen szavazatot kapott, mint érvényeset, lemond-e, a szocialisták egy egy héttel korábbi nyilatkozat elküldésével tudatták: egyelőre nem.

A megemlékezést a szokásos módon napirend előtti felszólalások fogják követni, amelyek egy-egy cikluskezdéskor azért is érdekesek, mert ilyenkor az elmúlt évek tapasztalata szerint maga Orbán Viktor miniszterelnök is fel szokott szólalni.

Később többek közt majd dönt arról a parlament, felfüggesztik-e a DK-s Varju László mentelmi jogát „választás rendje elleni bűntett miatt”. Ugyanis azzal vádolják Varjut: a 2018-as országgyűlési választás előtt találkozott egy függetlenként induló jelölttel, akinek – a választáson való nyerési esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért, hogy lépjen vissza a javára. A férfi a felvetést elutasította. Ami később még érdekes lehet a parlamentben, az az azonnali kérdések és válaszok órája, ilyenkor megy az adok-kapok a kormánypártok és az ellenzék között.

Kiderül, érdekel-e valakit a pártmentes önkormányzatok ötlete

Tehát így rajtol a parlament hétfőn, de persze már van terv arra is, ősszel milyen témákkal kívánnak foglalkozni. Lesz majd terítéken bürokráciacsökkentés, a szakképzési rendszer megújítása (tegyük hozzá, ezt a jelenlegi kormány már sokadszorra próbálja), a kisgyermekes anyák foglalkoztatásának támogatása és a nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetésével kapcsolatos jogszabályok megalkotása is.

Ha lesz rá nyitottság a képviselők részéről (ami nem túl valószínű), akár Vona Gábor volt Jobbik-elnök, jelenlegi vlogger pártmentes önkormányzatok kialakítását megcélzó törvényjavaslatával is foglalkozhatnak, amelyet pénteken prezentáltak a nyilvánosság felé. Ennek lényege, hogy pártok nem, csak az alábbi kritériumoknak megfelelő egyesületek indulhatnának a választáson:

+ olyan egyesület, amelyet már két éve jogerősen nyilvántartásba vettek,

+ az egyesület székhelye azon a településen van, ahol jelöltet állít, és még tevékenységét is ott végzi,

+ az előző öt lezárt üzleti évben az egyesület bevételei között nem szerepel párt által rendelkezésére bocsátott pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás,

+ a választás kitűzését megelőző öt évben nem szerepelt az egyesület neve, logója támogatóként az országgyűlési képviselők és az Európai Parlament tagjainak választásán a jelölő szervezetek és a jelöltek által készített plakátokon.

Lesz még csata

Menet közben egy időközi választás biztosan borzolja majd a kedélyeket: a jobbikos Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere lett, ezért lemond országgyűlési mandátumáról, amit egyéniben szerzett.

Tehát választás jön, amivel a Fidesz, ha nyer, tovább növelheti kétharmados parlamenti előnyét.

Jelenleg ugyanis az összesen 199 képviselői helyből 133 mandátum van a Fidesz-KDNP-nél, plusz ott van a jellemzően a kormánypártokkal szavazó Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is. Tehát a kormánypártok nincsenek rászorulva a pluszmandátumra, de nyilván presztízskérdés, hogy nyerjenek a számukra sok szempontból kudarcos önkormányzati választás után.

Ezt a szöveget már olvashattad reggel, ha jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Ha szeretnél ilyen cikkeket elsőként a postafiókodba kapni hetente háromszor, iratkozz fel!

FOTÓ: Orbán Viktor / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek