Noha a DK politikusa a héten még arról beszélt, hogy keményedik a diktatúra, és megtiszteltetésnek is vehetné, hogy kikerültek az intim fotói, péntek este végül lemondott parlamenti mandátumáról.
Gréczy Zsolt mindezt az ATV-ben jelentette be péntek este. Elmondta, a döntést péntek délután hozta meg tekintettel arra, hogy a nemi szervéről készített fotói ne ártsanak a pártjának, majd felhívta a DK elnökét, akivel állítása szerint hosszú és mély beszélgetést folytatott.
Gyurcsány Ferenc esti Facebook-posztjában a döntést úgy kommentálta, hogy bár Gréczy hülyeséget csinált, mégpedig magánéleti hülyeséget, de:
A mandátumáról december 31-i dátummal lemondani szándékozó DK-s országgyűlési képviselőt még kedden este egy több magyar szerkesztőségnek is elküdlött anonim levélben azzal vádolták meg, hogy az e-mailben magát meg nem nevező nőt négy éve zaklatja online üzenetek formájában Gréczy.
Mint arról az Azonnali szerdán már beszámolt, ezt bebizonyítandó a politikusról készült intim fotókat is mellékeltek a keddi e-mailhez – ezeken többek között Gréczy alsógatyában szelfizik –, de csütörtökön reggel egy újabb levél is jött a szerkesztőségekhez. Ezek a képek a DK-s politikust még intimebb helyzetekben ábrázolják. A zaklatás vádját azonban egyelőre nem lehet bebizonyítani, hiszen a levélből arra vonatkozó egyértelmű bizonyíték nem derült ki, hogy Gréczy valóban elküldte-e valakinek ezeket a fotókat, vagy bármilyen, zaklató tartalmú üzeneteket. Erről itt írt bővebben Fekő Ádám.
Gréczy a fotók nyilvánosságra kerülését követően még arról beszélt, az ellene felhozott zaklatási vád annak a jele, hogy keményedik a diktatúra, és egyébként is, megtiszteltetésnek vehetné, hogy a Borkai-botrány után pont őt nézte ki erre magának a Fidesz.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.