Amúgy sem szabadna a közért előtt inni, most meg főleg nem

2020.04.08. 12:50

Nem tartják be eléggé az emberek a korlátozásokat, se a bolt előtt iddogálni, se házibulizni nem szabad, mondta az operatív törzs. A szokásos sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy újabb védőfelszerelések érkeztek Magyarországra, és már itthon is elkezdték őket gyártani. De mi van akkor, ha kórházakból tűnnek el védőfelszerelések?

Amúgy sem szabadna a közért előtt inni, most meg főleg nem

Az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatóján ezúttal először Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt, aki összefoglalta, hogy a kormány eddig milyen döntéseket hozott a családok megsegítéséért. Novák ezt öt pontban foglalta össze:

+ Megvédik a családtámogatásokat: a költségvetés átcsoportosításánál egy fillért sem vesznek el a családtámogatásoktól a járvány idején.

+ Segélyezés helyett a munkában hisznek: Novák elmondta, hogy több járulékot is eltöröltek vagy csökkentettek, hogy ezzel segítsék a munkáltatókat és a munkavállalókat. A fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók járulékait átvállalják

+ A legtöbb hitel visszafizetésére moratóriumot hirdetett a kormány, illetve meghosszabbították a különböző támogatások, mint például a GYED vagy a GYES idejét.

+ Az egyetemistáknak egy újfajta diákhitelt is hirdettek, amit bármelyik egyetemista igényelhet, ha a jelenlegi helyzet miatt nem tudná eltartani magát. Ez egy kamatmentes, szabadfelhasználású hitel, maximum félmillió forint értékben.

Mindezeket egyébként már jórészt kedden bejelentette Palkovics László ITM-miniszter.

Novák után az operatív törzs szokásos arcai vették át a sajtótájékoztatót, Müller Cecília és Kiss Róbert érkezett, tőlük ezek hangzottak el:


+ Már négyen haltak meg a Pesti úti idősek otthonában.

+ Kedden öt repülőgép szállított Magyarországra védőeszközöket. 


+ Sokan nem tartják be a kijárási korlátozásokat,

emelkedik a járványhelyzettel kapcsolatos szabálysértések száma. Eddig összesen 5918 szabálysértés történt: 4008 esetben figyelmeztetettek, 857 helyszíni bírságot szabtak ki és 1053 szabálysértési feljelentést tettek.

Budapesten 375-tel emelkedett a feljelentések száma, és 23 esetben szabtak ki helyszíni bírságot.

+ 15401 ember van hatósági házikaranténban, 507 szabálysértés történt a karanténnal kapcsolatban.

Újságírói kérdésekre pedig a következőket lehetett megtudni:

+ Házibulikat sem lehet tartani, mert a jogszabály szerint csak indokolt esetben lehet elhagyni az otthonokat, a házibuli pedig nem az. Ha valaki ilyet tapasztal, jelentse be a rendőrségnek a 112-es telefonszámon, kérik.

+ Folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy újabb egyéni védőfelszereléseket szerezzenek, már Magyarországon is gyártanak egyéni védőfelszereléseket, amiket a kórházi parancsnokoknak juttatnak el.

+ Miért tértek át a gyorstesztekre a mentősök, amiről korábban azt mondták, megbízhatatlanok? Müller Cecília elmondta, hogy az országos mentőszolgálat mindkét módszert használja annak érdekében, hogy megállapítható legyen a fertőzés.

+  Az eddigi hét laboron kívül egy nyolcadik labort is kijelöltek a koronavírus-tesztek elvégzésére. Jelenleg nincs tervben, hogy az egyetemek laborjait is bevonják.

+ Az esetek területi eloszlása mögött az áll, hogy a fővárosban és Pest megyében nagyobb a népsűrűség, mint vidéken, illetve több intézmény is itt található. Müller hozzátette, hogy ezenkívül már az ország bármely pontján jelen lehet a vírus.

+ Az országos kórházfőparancsnok szerint több intézményben szájmaszkoknak és fertőtlenítőknek veszett nyoma a kórházakban. Kiss Róbert szerint kórházparancsnokok jelenléte garancia arra, hogy a védőeszközök szigorúbban kerüljenek kiosztásra, de büntetőjogi eljárást von maga után, ha ezek eltűnnek.

+ Nemzetközi teherforgalomban résztvevőknek tranzitmatricát és térképet is osztanak, amiben bejelölik, milyen útvonalon közlekedhetnek és hol állhatnak meg pihenni.

+  Mit lehet tenni, ha valakik a bolt előtt isznak?

Nemcsak a különleges jogrendi időszakban, hanem békeidőszakban is a közterületeken történő alkoholfogyasztás szabályszegésnek minősül

számos városban. Emellett, aki közterületen csoportosan fogyaszt alkoholt, az a kjárási korlátozások ellen is vét, ezért ha valaki ilyet tapasztal, azt jelezze a rendőrség felé, kérte az operatív törzs.

FOTÓ: Magyarország Kormánya (Facebook)

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek