Új-Kaledónia megint Franciaország mellett állt ki, Peking nem örülhet az eredménynek

A vasárnapi népszavazáson az óceániai sziget többsége a Franciaországhoz való tartozás mellett döntött. A Párizzsal fennálló megállapodás szerint két év múlva újra próbálkozhatnak a függetlenségpártiak, ha akkor is elbuknak, már tényleg el kell fogadniuk: Új-Kaledónia Franciaországé. Leginkább Kína támogatta volna a sziget elszakadását, hogy így szerezzen befolyást a nikkelkészlet felett.

Az óceániai sziget 1853-tól tartozik hivatalosan Franciaországhoz. Az őslakosságot jelentő kanakok főleg a 20. század második felében kezdték el követelni az elszakadást az anyaországtól. Mivel a sziget lakosságának csak 44 százalékát adják a kanakok, ezért a függetlenség kérdése megosztja a társadalmat. Eleve

és sokan vannak, akik vagy vegyes családban születtek, vagy más óceaniai szigetről vándoroltak be. Ennyiben a kanak nacionalizmus, amely már 1878-ben felkelést robbantott ki a franciák ellen, nem fedi le a lakosság többségét.

A második világháború után megszűnt a sziget gyarmati státusza. Franciaország tengerentúli területe lett, az ott élő kanakok is francia állampolgárságot nyertek. A második világháború után maguk a kanakok is megosztottak voltak: a törzsek között erősen terjedt a kommunizmus, amely a függetlenséget szorgalmazta. Ezzel szemben a kanak katolikusok a francia jobboldallal szövetkeztek, a Párizshoz való tartozásban a kommunizmus elleni védelmet látták.

1979-ben alakult meg több kommunista-törzsi szövetségből a Függetlenségi Front (FI), amely akár a fegyveres elszakadást is elfogadhatónak tartotta. Velük szemben szerveződött meg a helyi franciákból és antikommunista kanakokból A Köztársaságon Belüli Kaledóniáért Tömörülés. A mai napig a politikai életet ez a két tábor határozza meg.

Amikor a szocialista François Mitterrand 1981-ben – a kommunisták támogatásával – francia elnök lett, az új-kaledóniai függetlenségpártiak, akik a párizsi politikában a kommunista párt (PCF) szövetségesei voltak, az elszakadásban bíztak. Mivel ez elmaradt,

– ezt nem ismerte el senki sem –, útblokádokkal próbálták meg megbénítani a sziget életét. Amikor a párizsi kormány népszavazást írt ki 1987-ben a sziget hivatartozásáról, a függetlenségpártiak bojkottálták azt, azaz az első referendumot értelemszerűen nagy többséggel megnyerték a franciapártiak. 1988-ban a függetlenségpárti erők négy csendőrt meg is öltek. 1988-ban azonban a két szembenálló fél békét kötött egymással.

1998-ban a sziget fővárosában Nouméában Párizs megegyezett aztán a függetlenségpártiakkal, hogy Új-Kaledónia autonómiát kap, a kanak kultúra jobban megjelenhet a hétköznapokban, egy új állampolgárságot is bevezettek, ami azonban nem csak a kanakok, de mindenki számára felvehető lett, aki legalább 1998-ig a szigeten élt – éppen emiatt az új állampolgárság alapján létrejött lakosságon belül is a kanakok kisebbségben vannak.

Az egyezmény értelmében 2018-ban népszavazást tartottak már a függetlenségről, amit a maradáspártiak nyertek meg. Az egyezmény szerint azonban

Eleve vitatott volt, hogy a referendum a „teljes szuverenitás“ vagy a „függetlenség“ elnyeréséről szóljon-e. A függetlenségpárti tábor attól tartott, hogy a Párizs által favorizált „teljes szuverenitás“ esetleg mégsem a függetlenséget jelenti majd a végén, ezért a mostani népszavazáson már a polgároknak arra kellett válaszolniuk: „akarják-e, hogy Új-Kaledónia teljes szuverenitáshoz jusson, és ezáltal függetlenné váljék?“.

Közép-európai idő szerint reggel 9-kor zártak be a szavazóhelységek, de hosszan eltartott a szavazatok összesítése, főleg a kisebb szigetekről. A Les Nouvelles Calédoniennes helyi napilap közép-európai idő szerint délután kettőkör jelentette:

Különösen a déli országrészben volt erős a függetlenség elutasítása.

Az északi országrészben, ahol kevesebb fehér él, már fordított eredmény született: ott 77,8 százalék akarta a függetlenné válást. Még ennél is nagyobb volt az elszakadás támogatottsága a fősziget melletti szigetvilágban, ahol 84 százalék akart volna elszakadni. Mivel azonban a lakosság túlnyomó többsége a déli országrészben, gyakorlatilag Nouméa agglomerációjában él, az északi és szigetvilágbeli szavazatokat a déliek franciapártisága felülírta.

A kérdés geopolitikai jelentőséggel is bír, ugyanis Új-Kaledónia rendelkezik a világ nikkelkészletének 10 százalékával. Éppen emiatt főleg Peking támogatta volna az elszakadást, hogy utána könnyeben tudjon befolyást szerezni a 280 ezer lakosú szigeten.

azt hangsúlyozva, hogy ők nem félnek Pekingtől, „elvégre nem Kína, hanem Franciaország gyarmatosított minket“. A maradáspártiak éppen ezért attól tartottak: egy független Új-Kaledónia gyakorlatilag kínai érdekszférává válik. A mostani referendummal azonban Párizs befolyása biztosított, a kínaiak óceániai terjeszkedését az eredmény visszavetheti.

Emmanuel Macron francia elnök kora délután már üdvözölte az erdményt, és kijelentette:

Macron közölte: miután már 2018-ban és most is „nagy többségben“ az új-kaledóniaiak a Franciaországban való maradásra szavaztak, meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e egyáltalán az elvileg tervezett harmadik referendumra is 2022-ben. Macron nem zárkózik el ettől, de kijelentette:

azaz utána a kérdés, hogy hova is tartozik a sziget, végleg el fog dőlni. Jelenleg úgy néz ki: három megnyert népszavazás után egyre bizonyosabb, hogy a sziget marad 2022 után is Franciaország tengerentúli autonóm területe. Macron kijelentette: meg kell haladni a gyarmati múltat, Párizs partnerként tekint a szigetre.

NYITÓKÉP: Vasárnapi népszavazás / Nouvelle-Calédonie La 1ère / FB