Úgy, hogy a DK állította a legtöbb jelöltet az előválasztáson – ez azonban még nem jelenti, hogy a DK-jelöltek biztosan el is indulhatnak, viszont meglepő lenne, ha nem így történne.
Közülük kettő az első forduló előtt és közben, egyet meg a másodikban fognak megrendezni – kettőt az RTL-en fognak lebonyolítani, egyet az ATV-n. Úgy tűnik viszont, hogy a Partizán végül nem fog miniszterelnök-jelölti vitát rendezni, hiába tartana egyébként kettőt is.
A szabadpiaci, libertariánus Le az adók 75 százalékával párt korábbi miniszterelnök-jelöltje szerint a visszalépése nem jelent vereséget, de nem tud versenyt tartani a nagyobb pártokkal.
A DK-s Nemes Gábor nincs olyan sokkal lemaradva tőle, a másik két jelölt viszont tetemes hátrányban van mindkettejükhöz képest.
Kecskeméten tartott utcafórumot augusztus 27-én Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egyben a Párbeszéd, az MSZP és az LMP miniszterelnök-jelöltje. Karácsony azontúl, hogy mindenkit az előválasztáson való szavazásra buzdított, arról értekezett, hogy miként kellene átalakítani Magyarországot egy esetleges 2022-es ellenzéki győzelem után. Képriport Karácsony kampányeseményéről.
Így Karácsony Gergely mellett már biztos, hogy Dobrev Klárára is lehet majd szavazni az ellenzéki előválasztáson.
Hiába lefutott az előválasztási verseny 11 körzetben, ezeken a helyeken is oda lehet majd biggyeszteni az ikszet az egyetlen induló jelölt neve mellé, sőt, érdemi kampány is lesz. Az Azonnalinak nyilatkozó pártok szerint fontos, hogy a kihívó nélkül maradt jelöltek ugyanúgy találkozzanak a választókkal, mint azok, akik még nem dőlhetnek hátra az előválasztási versenyben.