előválasztás
Renczes Ágoston
Gyurcsány és Orbán politikai élőhalottak, a magyar közélet meg egy közepesen unalmas zombihorror

Ezt a horrort mindenféle vuduvarázslatokkal tartják műsoron, és bármennyire is kézenfekvő lenne, nem Gyurcsány Ferenc a főszereplője.

LMP-társelnök: Adná magát, hogy Jámbor Andrást támogassuk majd Demeter Márta helyett
LMP-társelnök: Adná magát, hogy Jámbor Andrást támogassuk majd Demeter Márta helyett

Kanász-Nagy Máté, a zöldpárt társelnöke az Azonnalinak elmondta, a támogatás visszavonásán kívül érdemben még nem kívánják kommentálni Demeter Márta jobbikos fordulatát, új jelöltjük bejelentéséig pedig türelmet kérnek.

Vági Márton
Ezért érdemes fideszesként is szavazni az ellenzéki előválasztáson

Ha az ellenzéki körzetben élő józan fideszesek tényleg tartanak attól, hogy az ablakon visszamászik Gyurcsány, fel kell állni a fotelből ősszel, elmenni az ellenzéki előválasztásra, és leszavazni arra a jelöltre, akivel még jobboldaliként is ki lehet egyezni.

Fekete-Győr András az Azonnalinak: Reális, hogy bekerüljek az előválasztás második fordulójába
Fekete-Győr András az Azonnalinak: Reális, hogy bekerüljek az előválasztás második fordulójába

Szerdán a Momentum elnöke már hivatalosan is előválasztási miniszterelnök-jelölt lett – ennek apropóján kérdeztük arról, hogy milyen eredményre számít ősszel. Fekete-Győr elmondta: két miniszterelnök-jelölti vita lesz az első forduló végéig, és a kampányban minden miniszterelnök-aspiráns múltjából előkerülhetnek korábban nem ismert ügyek – az övéből is, csak a többieknek „nagyobb a múltja”. Interjú!

Ki lesz a Momentum új elnökségi tagja a lemondott Körömi Attila helyett?
Ki lesz a Momentum új elnökségi tagja a lemondott Körömi Attila helyett?

Az Azonnali információi szerint négyen is indulnak a posztért: Berg Dániel, Szemző Áron, Szigeti Flóra és Ilyés Márton. Közülük Ilyés Márton erősítette meg az Azonnalinak az indulását, mesélve a terveiről is – a többiek szerint a Momentum sajtóosztályától kell megérdeklődni, hogy ők mivel nyernék meg maguknak a küldöttek szavazatát. Igaz, a Momentum inkább annak örülne, ha nem a belső ügyeikkel foglalkoznánk.

Megtorpedózhatják Márki-Zay előválasztási jelöltjeit az ellenzéki pártok
Megtorpedózhatják Márki-Zay előválasztási jelöltjeit az ellenzéki pártok

Nem elég, hogy egy egyéni jelölt pártot választ: a pártnak be is kell fogadnia őt. Akit a hat ellenzéki párt közül senki sem fogad be, az nem indulhat el az előválasztáson. Jelenleg a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak hat ilyen jelöltje van és így jártak egy libertárius kispárt jelöltjei is. A Momentumnál azt mondták: az MMM egyik jelöltjét helyi konfliktusok miatt nem fogadták be.

A Momentum is beállt Ungár Péter mögé Szombathelyen
A Momentum is beállt Ungár Péter mögé Szombathelyen

A hatpárti ellenzékből így most már öten támogatják az LMP jelöltjét, aki a DK-s Czeglédy Csabával és az Új Világ Néppárt politikusával, Koczka Tiborral kell majd megmérkőzzön az előválasztáson.

Márki-Zay Péter Karácsonyék vagy Pálinkásék frakciójába ülne be, ha győzne egyéniben
Márki-Zay Péter Karácsonyék vagy Pálinkásék frakciójába ülne be, ha győzne egyéniben

Erre azért van lehetősége, mert aki a jobboldali kispártot jelöli meg, annak második lehetőséget is választania kell, ha nem tudnak frakciót alakítani. A miniszterelnök-jelölt Karácsony Gergely mellett ülve azt mondta: egyre türelmetlenebbül kérik, hogy minden jelöltet vegyenek be az előválasztásba.

Egymillió forintos bruttó bér alatt többet lehetne keresni az LMP-s adóreform-javaslattal
Egymillió forintos bruttó bér alatt többet lehetne keresni az LMP-s adóreform-javaslattal

Bruttó egymillió forintig mindenki jobban járna, a több mint bruttó 3 milliót kereső házelnöknek viszont majdnem 200 ezerrel kevesebb lenne a nettója a zöldpárt háromkulcsos szja-jával. Csárdi Antal LMP-s parlamenti képviselő szerint az ellenzéki közös programba is át fogják ültetni a felvázolt adórendszert.

Jobbikos identitás vagy Jakab-jelenség: miért jobbikos a jobbikos?
Jobbikos identitás vagy Jakab-jelenség: miért jobbikos a jobbikos?

Tipikus tyúk-tojás dilemma, hogy a jelenlegi Jobbik-szavazók jakabisták-e vagy inkább jobbikosok: azért szavaznak-e a pártra, mert Jakab vezeti, vagy mert jobbikosok, ezért a Jakab által vezetett pártra szavaznak?

14 15 16 17 18