előválasztás
Indulhasson-e az is egy választáson, aki nem oltott?
Indulhasson-e az is egy választáson, aki nem oltott?

Olaszországban a balközép Demokrata Párt főtitkára felvetette, hogy példamutatásból csak azok induljanak el egy választáson, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen. Megkérdeztük a magyar pártokat, hogy mit szólnak az ötlethez, kötelezővé tennék-e jelöltjeik számára az oltást, és netalán még azt is az oltástól tennék-e függővé, hogy ki szavazhasson egy választáson.

Farkas Eszter
Egyszer Manhalter, másszor Jámbor: mi az oka az előválasztásos közvélemény-kutatási számok közötti különbségeknek?

Minden kutatóintézetnek megvan a maga „bejáratott” megrendelői köre, és valóban, ha egy párt vagy politikai szervezet és egy kutatóintézet közötti együttműködés sikeresen alakul, gyakran működnek együtt a jövőben is.

Republikon: Jámbor András az ellenzéki előválasztás favoritja a választókerületében
Republikon: Jámbor András az ellenzéki előválasztás favoritja a választókerületében

A Szikra Mozgalom által támogatott, független jelölt Józsefváros-Ferencvárosban jelenleg 21 százalékot kapna a kutatóintézet szerint, a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt pedig Karácsony Gergely.

Szűcs Donát
Hadgyakorlatok 2022-re: az ellenzéknek előválasztás, a fideszeseknek népszavazás

Az előválasztás és a „gyermekvédelmi” népszavazás közös abban, hogy választási hadgyakorlatnak is felfoghatók. Az ellenzéknek nagyobbnak látszanak az esélyei, mint valaha: ezért lehet szükség a Fidesz-tábor átmozgatására is.

Hatalmasat csúsztatott a DK a magyar helyreállítási tervről
Hatalmasat csúsztatott a DK a magyar helyreállítási tervről

Varga Zoltán DK-s parlamenti képviselő szerint már el is buktuk a 2450 milliárd forint értékű uniós forrást, és az EU azt sem engedi, hogy a magyar kormány előfinanszírozza a magyar költségvetésből a helyreállítási projekteket. Csakhogy akire hivatkozva ezt kijelentette, az ezeket egyáltalán nem mondta, sőt, az ellenkezőjét állította.

Stummer János: A Pegasus-botrány súlyosabb annál, mint hogy minősített információkat adjak ki
Stummer János: A Pegasus-botrány súlyosabb annál, mint hogy minősített információkat adjak ki

Orbán Viktor Puskás-stadionba tervezett alagútjával kapcsolatban a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke még kiállt a nyilvánosság elé, tudván, hogy minősített adattal visszaélés miatt le is válthatják a bizottság éléről. A megfigyelési botrány kapcsán azonban ezt már nem tenné meg, mert nem akar teret adni a Fidesznek arra, hogy elterelje a figyelmet az ügy valódi kérdéseiről. A Pegasus-ügyben összehívott, de a Fidesz-KDNP távolmaradása miatt határozatképtelen bizottsági ülést követően kérdeztük Stummert.

Elstartolt az ellenzéki előválasztás – mit kell erről tudni?
Elstartolt az ellenzéki előválasztás – mit kell erről tudni?

Kik és hogyan indulhatnak az előválasztáson? Az meddig tart? Hol van első és második forduló? És ki a kakukktojás, akire más szabályok vonatkoznak, mint a többiekre?

Nem az ellenzéket akarták segíteni, akik az uborkaszezonra időzítették a megfigyelési botrányt
Nem az ellenzéket akarták segíteni, akik az uborkaszezonra időzítették a megfigyelési botrányt

Orbán Viktorék nem játszhatják sokáig, hogy érdemben nem reagálnak a megfigyelési botrányra, de szerencséjükre az ellenzék sem jeleskedik a helyzet kihasználásában. Szakértőkkel értékeltük a botrány lehetséges belpolitikai hatásait.

Hajnal Miklós: Az ellenzéki koalíció nem baloldali, én a jobboldali szavazóknak is elfogadható vagyok
Hajnal Miklós: Az ellenzéki koalíció nem baloldali, én a jobboldali szavazóknak is elfogadható vagyok

Mindegy neki, hogy Moszkva vagy Széll Kálmán tér, a pártja ugyanúgy támogatná a családokat, mint a Fidesz, a hatpárti ellenzéket pedig nem tartja baloldalinak. Hajnal Miklóssal, a Momentum elnökségi tagjával és hegyvidéki képviselőjelöltjével beszélgettünk. Interjú!

Márki-Zay Péter az Azonnalinak: Egy bűnözőktől megszabadított Fideszre akár egy új alkotmány megalkotásában is számítani lehet
Márki-Zay Péter az Azonnalinak: Egy bűnözőktől megszabadított Fideszre akár egy új alkotmány megalkotásában is számítani lehet

Márki-Zay Péter sok dologban nem ért egyet azzal a hatpárti ellenzékkel, aminek a vezetésére miniszterelnök-jelöltként vállalkozik: nem tetszik neki a többkulcsos adó, a közmunkás minimálbér és a gyónási titok feloldásának ötlete sem. Szerinte egyedül a Momentum gondolja komolyan az elszámoltatást, az ellenzéki pártok pedig rá sem hederítenek, hiába könyörög nekik. De akkor mit keres egyáltalán az összefogásban? Képviselne-e miniszterelnökként olyan programot, amivel nem ért egyet, és távozna-e a közéletből, ha az ellenzékkel együtt ő is bukna 2022-ben? Nagyinterjú.

15 16 17 18 19