Sokáig úgy tűnt, a pártok nem igazán kérnek a civilekből, most azonban a nagyobb előválasztási részvételért és a profibb lebonyolításáért mégis a segítségüket kérik.
Schmuck Erzsébet így egyelőre az egyetlen megerősített jelölt Pest megye 9-es választókerületében, ami ha szorosan is, de nyerhető a hatpárti ellenzék számára.
A visszalépés után már csak a Momentum jelöltje, Kovács Janka versenyez Kálló Gergellyel, az LMP még senkit nem jelölt Fejér megye 4. választókerületében
A 2014-ben és 2018-ban is Budapest 16. számú választókerületét megnyerő Hiller így a hat ellenzéki pártból már három támogatását bírja.
A Momentum korábban amellett kardoskodott, hogy mind a 106 körzetben legyen előválasztás – Heves megye 2-ben a jobbikos Dudás Róbert viszont így most egyelőre kihívó nélkül maradt.
A budapesti 18-as választókerületben a Momentum elnökségi tagják, Tóth Endrét támogatják majd Jakab Péterék az előválasztáson.
A budapesti főpolgármester immár hivatalosan is bejelentkezett az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.
A párt küldöttgyűlése döntött így. Karácsony szombatra nagy bejelentést ígért.