Hogy melyik párt frakciójába csatlakozna be az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként is elinduló hódmezővásárhelyi polgármester, azt viszont még nem tudni.
Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti összefogásnak.
A józsefvárosi előválasztás erős kampányt ígér: négy jelölt is elindul az ellenzéki koordináció hiányában 2018-ban a Fidesz által nyert körzetért.
2018-ban, amikor az akkor még LMP-pártelnök épphogy csak elveszítette a választást, a Jobbik még 8,5 százalékot szerzett – most azonban szerintük már megérdemli Szél a Jobbik támogatását.
Naponta bejelentett képviselők, folyamatos tárgyalások, választókerületenként alkalmi szövetségek az ellenzéki pártok között. Ez a hírverés elemi érdeke a feleknek, ha egy ilyen, be nem járatott és informális folyamatot, mint az ellenzéki előválasztást, akarják felépíteni a köztudatban. A „csodafegyvert”, amivel meg lehet teremteni azokat a minimumfeltételeket, hogy 2022-ben az ellenzéki összefogásnak matematikai esélye legyen a választási győzelemre.
Szabó Tímeát így már három párt is támogatja, hogy ismét ő lehessen a Fidesz kihívója 2022-ben Óbudán: az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik.
Sajtóinformációk szerint vasárnap jelentheti be a budapesti főpolgármester hivatalosan is az indulását, az MSZP és a Párbeszéd mellett az LMP is besorolhat mögé.