EU
Megírták az Azonnalinak: a horvát elnökség alatt is folytatódni fog a hetes cikkes eljárás
Megírták az Azonnalinak: a horvát elnökség alatt is folytatódni fog a hetes cikkes eljárás

Azt viszont még nem tudják, hogy milyen gyakran lesz meghallgatás, és elviszik-e szavazásig a dolgot, de szerintük amúgy sem a szankcionálás a lényeg.

Techet Péter
Ezért akar csak az utolsó másodpercben kilépni a Fidesz a Néppártból

A „bölcsek” még azért nem döntöttek, mert nem is ők fognak dönteni. A Néppárt és a Fidesz most egymást zsarolhatja, és a meccsben eldől, ki enged, és majd ennek megfelelően kapják meg a véleményüket felülről a „bölcsek”.

Újfent beszólt Orbánéknak az Európai Parlament. De mit is jelent ez pontosan?
Újfent beszólt Orbánéknak az Európai Parlament. De mit is jelent ez pontosan?

Semmit, már ha a semmire nem kötelező hőbörgést nem tekintjük valaminek. Az Európai Parlamentnek nem tetszik, hogy áll a 7-es cikkes eljárás, de igazából az egész úgy lett kitalálva, hogy álljon. Amíg nem vezetnek be új jogállamisági eljárásokat, addig aligha lesz ebből az egészből valami. Elmagyarázzuk, miért!

Illés Gergő
Miért is kéne sajnálnunk, hogy nem kap EU-s pénzt a Budapest nevű vízfej?

Mikor Karácsony Gergely és az ellenzéki sajtó amiatt pityereg, hogy Budapest kimarad az EU-s pénzekből, az körülbelül olyan, mint amikor a leggazdagabb gyereknek az osztályban nem jut mikuláscsomag az iskolai karácsonyon.

Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #2
Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #2

Jelentős előrelépések a környezetvédelem területén, hosszabban és jobban élő emberek, emancipálódó Közép-Európa, a magyar nepotizmus térhódítása: Gerő András írta meg nekünk, mit írna a 2010-es évekről a jövő történelemkönyvébe.

Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #1
Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #1

Több százezer magyar vándorolt nyugatra, a kelet-ukrajnai háború felébresztette a térségben az oroszoktól való pislákoló félelmet, a magyar kormány a legrosszabb reflexekre játszott rá, miközben az EU-ban mégiscsak a béke évtizedét éltük. Elsőként Főcze János írta meg nekünk, mit írna a 2010-es évekről a jövő történelemkönyvébe.

Nem kérnek a zöldek az EU-Ausztrália szabadkereskedelmi egyezményből
Nem kérnek a zöldek az EU-Ausztrália szabadkereskedelmi egyezményből

Az EP zöld és baloldali politikusai szerint egy EU-Ausztrália szabadkereskedelmi egyezmény a mostanihoz hasonló tűzvészek kialakulását segítené Ausztráliában.

Regisztrálta a Bizottság a Minority SafePacket, de mi fog történni ezután?
Regisztrálta a Bizottság a Minority SafePacket, de mi fog történni ezután?

Erről kérdeztük Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselőt, aki optimista az új Európai Bizottság hozzáállása miatt: ha minden jól megy, a Minorty Safepackből egy-két év múlva uniós jogszabály lehet.

Na, ki jár a legjobban a brexittel? Hát a brit EP-képviselők!
Na, ki jár a legjobban a brexittel? Hát a brit EP-képviselők!

„Átmeneti juttatásként” akár két éven át is igényelhetik majd busás képviselői fizetésüket. A parlamenti szabályok egyik legnagyobb nyertese nem más, mint Nigel Farage.

Itt az éves Orbán-show! Az Azonnali percről percre tudósít a Karmelita kolostorból
Itt az éves Orbán-show! Az Azonnali percről percre tudósít a Karmelita kolostorból

Kivételes nap ez: a miniszterelnök megtartotta éves sajtótájékoztatóját, ahol válaszolnia kellett olyan kérdésekre is, amiket a kormánymédiában nem kap meg. Orbán háromnegyed órával tovább beszélt, mint tavaly, viszont kevesebb konkrétumot mondott, ahogy az újságírói kérdések sem voltak túl megerőltetőek számára, mint azt egyszer meg is jegyezte. Olvasd vissza!

43 44 45 46 47