A jelek arra mutathatnak, hogy Orbán előremenekülne a néppárti kizárás elől, és átülne a konzervatív pártcsaládba.
Olyan nincs, hogy csak a megosztó jobboldali erőket szégyenítsék meg az EU-ban, a szabályokat mindenkire alkalmazni kell, mondja Karlo Ressler, a HDZ, a horvát jobbközép kormánypárt EP-képviselője, a horvát kormányfő korábbi tanácsadója az Azonnalinak adott interjújában. De volt szó az elnökválasztásról, a fidelitasos politikusokról, a baloldal családdokkal szembeni értetlenségéről és a magyar határkerítésről is.
A Boeing-Airbus paradigma gépei olyan kiforrott technológiát jelentenek, ahol minimálisra csökkent a műszaki kockázat. Ennek köszönhetően viszonylag könnyű lett légitársaságot alapítani, lásd a csomó fapadost. A nagy repülőgépgyártókat viszont semmi nem ösztönzi arra, hogy alapvetően új technológiákat fejlesszenek. De van-e kockázata ennek a kockázatkerülésnek?
A nemzetközi szóvivő a zárt hetes cikkes meghallgatás közben tweetelt támadó hangnemben. Az EU Tanácsa írásos magyarázatot kért, de amit kaptak, azzal nem elégedettek.
A szigetország szerint tisztességtelen a pálmaolajra vonatkozó EU-s direktíva, ezért indít jogi eljárást.
Hétfőn jelentette be Karácsony Gergely, hogy január elsejétől Jávor Benedek korábbi párbeszédes EP-képviselő fogja vezetni Budapest brüsszeli képviseletét. De hogyan lehet képviselete egy városnak az EU-ban, és mit csinálnak ott? Szól-e a pénzért való lobbizáson túl másról is az érdekképviselet? Versenyképes-e a fővárostól kapott fizetése Brüsszelben? Jávor Benedek ezeket is elmondta az Azonnalinak.
A klímaváltozással és az innovációval fog foglalkozni a volt EP-képviselő, más magyar nagyvárosoknak is felajánlanák a segítségét.
2013-as alapításakor még poroszos professzorpártnak nevezték az AfD-t, ami mára már a CDU-főtitkár szerint is egyértelműen náci párt. Hogyan lett szélsőjobboldali és keletnémet erő a nyugatnémet konzervatív értelmiség projektjéből? A párt alapítója és korábbi arca, Bernd Lucke elmesélte a sztori egy részét.