A Transparency International nyílt levélben sürgette, hogy az Európai Bizottság vizsgálja ki Andrej Babiš cégeinek ügyét.
Dél-Tirol a kisebbségvédelem mintapéldája. Miért akarnak a helyiek még osztrák állampolgárságot is? És járna-e az osztrák útlevél az olaszoknak is?
Pályázatot hirdetünk: mi kerüljön a Sargentini-jelentést leleplező kormányzati hirdetésekre? Rajzold meg, és küldd el nekünk csütörtökig!
A német néppártiak soha nem kritizálták Magyarországot a határok védelme miatt, sőt, kifejezetten nagyra értékelik a magyar kormány erőfeszítéseit – írta az Azonnalinak a CDU/CSU EP-delegációvezetője. Az egyetemi autonómia megsértését és a civil szervezetek korlátozását viszont nem fogadják el, ezért szavazták meg közülük sokan a Sargentini-jelentést, amely valóban inkább egy kampánydokumentumra hasonlít, semmint józan helyzetértékelésre – közölte Daniel Caspary.
Maroš Šefčovič szlovák EU-biztos bejelentette, hogy az európai szocialisták csúcsjelöltje akar lenni. De mi lenne, ha 2019-től egy szlovák vezetné az EU-t? Szavazz!
Az utcán döntené meg az Orbán-kormányt Gyurcsány Ferenc, aki bejelentette: keddtől utcára viszi az ellenzéket. Fotók az EU-párti tüntetésről!
Orbán ellen fordultak a sajátjai is Európában. Meg tudja-e még szerezni az Európai Néppártot? Vagy bevállalja inkább a szélsőjobb vezetését? Kikre, mennyi szavazatra számíthatna egy orbánista lista? Az Azonnali kiszámolta.