EU
Nem örül az Európai Parlament elnöke a hetes cikkes eljárásnak
Nem örül az Európai Parlament elnöke a hetes cikkes eljárásnak

Antoni Tajani szerint most már baloldali kormányok ügyes-bajos dolgait is ki kéne vizsgálni. A cseh miniszterelnök pedig nekiment pártja EP-képviselőinek.

Orbánnak ez már a C-terv, vagy inkább a D – Meszerics Tamás az Azonnalinak
Orbánnak ez már a C-terv, vagy inkább a D – Meszerics Tamás az Azonnalinak

Egyik magyar EP-képviselőnek sem kellett volna szavaznia a Sargentini-jelentésről, mondja az Azonnalinak Meszerics Tamás. Az LMP EP-képviselője szerint a Bizottságnak kellett volna inkább lépnie, de nem mert, mert eddig úgy tűnt, hogy a Fidesz a Néppárt oszlopos tagja. Most viszont Orbán bejelentkezett a szélsőjobb vezetésére, de ez már minimum a C-terv a részéről, mondja Meszerics, aki még nem tudja, rajta akar-e lenni az LMP 2019-es EP-listáján. Nagyinterjú!

Gyurcsány és Ujhelyi ellen is indult a hetes cikkely! Deutsch Tamás az Azonnalinak
Gyurcsány és Ujhelyi ellen is indult a hetes cikkely! Deutsch Tamás az Azonnalinak

Manfred Weber politikai Stockholm-szindrómából szavazta meg a Sargentini-jelentést, ami így is érvénytelen, mert valójában a tartózkodásokkal együtt nem lett meg a kétharmad az Európai Parlamentben – mondja Deutsch Tamás az Azonnalinak. Szerinte vérlázító, hogy milyen kevés pénzt kapunk az EU-tól, a korrupciós ügyek firtatására pedig az a válasza: a nyugati tagállamok előítéletesek a keletiekkel, és numerus clausust alkalmaznak velük szemben. Nagyinterjú.

Nemhogy a Néppárt, még a közép-európaiak se álltak ki egységesen Orbán mellett
Nemhogy a Néppárt, még a közép-európaiak se álltak ki egységesen Orbán mellett

Orbánt elhagyta még visegrádi szövetségeseinek egy része is, konzervatív pártcsaládjának többsége pedig ellene voksolt. Azonban számos új orbánistát ismerhettünk meg szerda kora délután: német neonácik, portugál sztálinisták szavaztak például mellette. Névsorolvasás az Azonnalin!

Indul a hetes cikkelyes eljárás, döntött az Európai Parlament
Indul a hetes cikkelyes eljárás, döntött az Európai Parlament

Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország elleni 7-es cikkelyes szankciós eljárás megindítását a Néppárt nagy részének voksaival. 448 képviselő támogatta, 197 ellenezte, 48 tartózkodott. Ilyen szavazásra még soha nem volt példa az Európai Unió történetében.

Juncker: Globális játékossá válhatnánk, ha akarunk
Juncker: Globális játékossá válhatnánk, ha akarunk

Globális játékossá válhatna az EU, ha tisztában lenne az erejével, mondta Jean-Claude Juncker bizottsági elnök az utolsó State of the Union beszédében, külön odaszúrva egyet Amerikának is. Orbánt nem tisztelte meg azzal, hogy kiemelten kritizálja, viszont a Fidesz legnagyobb örömére beszélt arról, hogy jól képzett bevándorlók igenis kellenek.

Megosztja az olasz kormánypártokat a hetes cikkes szavazás
Megosztja az olasz kormánypártokat a hetes cikkes szavazás

Kétfelé szavaznak a hetes cikkről döntő szavazáson az olasz kormánypártok EP-képviselői: a Liga Orbán Viktort támogatja, az Öt Csillag Mozgalom viszont megszavazza a Sargentini-jelentést.

Szerinted melyik volt a 7-es cikkes vita legjobb beszólása?
Szerinted melyik volt a 7-es cikkes vita legjobb beszólása?

A nepotizmus nem európai érték, nem keresztény jogok vannak, hanem emberi jogok, Orbán Viktor pedig sosem hallgattatná el azokat, akik nem értenek vele egyet. Melyik volt a keddi vitanap legjobb beszólása az Európai Parlamentben?

Ciprasz: Nem a Sziriza veszélyes Európára, hanem a neolibek és a szélsőjobb!
Ciprasz: Nem a Sziriza veszélyes Európára, hanem a neolibek és a szélsőjobb!

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerint a menekültválság megmutatta, hogy sok tagállam nem az EU alapértékeiben, hanem a nemzetállami visszarendeződésben hisz. Ennek pedig az lehet a veszélye, hogy Európa visszazuhan oda, ahol hetven éve, a fasizmus idején volt.

88 89 90 91 92