Josep Borrell tárgyalna a tálibokkal, hogy elkerülhessék a humanitárius és migrációs katasztrófát. Ugyanakkor mindezt bizonyos feltételekhez kötné.
Miközben Kabulban már második napja próbálnak a reptéren keresztül az afgánok elmenekülni a tálib hatalomátvétel elől, a nyugati országok leginkább az Afganisztán melletti országokat készítenék fel a menekültek fogadására.
Miközben az afgánok elkeseredettségükben amerikai repülőgépekre mászva próbálnak kijutni a tálibok által körbevett Kabulból, az Európai Bizottság egyik alelnöke az európai menekültügyi szabályok felülvizsgálatát sürgeti.
Így már összesen három országba érkeznek iraki bevándorlók Belaruszból. Közben a litván parlament elfogadta a törvényt, ami megkönnyíti a határkerítés építését a belarusz-litván határra.
A határok egymás előtti megnyitása további lépés az európai integráció felé a Balkánon, vagy mindenki belefáradt ott abba, és helyettesíteni akarják azt valamivel?
Nemrég fogadta el az Európai Parlament az uniós klímarendeletet, ami arra kötelezi a tagállamokat, hogy 55 százalékkal csökkentsék a széndioxid-kibocsátásukat 2030-ig. Annak ellenére, hogy a többség megszavazta, a zöldek nem elégedettek vele. Michael Bloss német zöld EP-képviselő elmondja, miért.
Az Európai Unió Bírósága leokézta az immáron EP-képviselőként tevékenykedő Carles Puigdemont, illetve két katalán képviselőtársa mentelmi jogának a felfüggesztését. De ez még egyáltalán nem jelenti az ügyük végét.