Július 26-án úgy nőtt közel 73 ezerrel a teljes védettséget szerzettek száma, hogy aznap mindössze 8 538 vakcinát adtak be Bulgáriában.
A probléma megoldódni látszik, a hibás pedig egy olyan EU-s irányelv, ami pont a sajtóorgánumok érdekeit hivatott megvédeni a techóriásoktól.
Az Európai Parlament július 6-án fogadta el a Bizottság azon javaslatát, ami szerint a nagy techvállalatoknak monitorizniuk kéne a felhasználóik magánbeszélgetéseit, nehogy gyermekpornográf felvételeket küldözgessenek. A javaslat bírálói szerint ezzel az egész társadalmat megfigyelhetik. Megfigyelési mandátum vagy gyermekvédelem? Utánajártunk!
A Belarusz diktátor a Sky News Arabiának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ők senkit sem kényszerítettek arra, hogy Minszkben szálljon le.
Az EP egyik szakbizottsága rábólintott: etikai testület vizsgálhatja az uniós politikusok és bürokraták összeférhetetlenségi ügyeit a jövőben. A néppárti képviselők viszont nem lelkesednek az ötletért: szerintük az új szerv több helyen épp a demokratikus kontrollt ásná alá. Hol az igazság? Utánajártunk.
Tavasszal távozott a Fidesz az Európai Néppártból, de azóta csak udvariassági közeledések láthatóak a jelenleg legalább két pártcsaládra szakadt európai szélsőjobbon. Lassú előkészülés zajlik, vagy eleve lehetetlen vállalkozás ezeket a pártokat egybeterelni?
Az EU akkumulátorgyártó nagyhatalom akar lenni, ezért stratégiai megállapodást kötött Ukrajnával. A megállapodás az Ukrajnát elkerülő orosz-német gázvezeték miatti ukrán bevételkiesést is mérsékelné.
A belarusz diktátor így vágna vissza az Európai Uniónak a belebegtetett szankciókért.
A Politico szerint a hivatalos indoklás az, hogy a magyar tervben nem elég jók a korrupcióellenes intézkedések.
Pénteken több európai szélsőjobboldali párt – köztük a Fidesz – egy közös nyilatkozatot adott ki Európa jövőjéről. Miközben Matteo Salvinitől Giorgia Melonin át Marine Le Penig sokan ott vannak az aláírók között az Európai Parlament két radikális jobboldali frakciójából, az AfD nem szerepel köztük. Sikerült Orbánnak békét teremtenie Salvini és Meloni között? És miért nem kell nekik az AfD?