Ezzel többek között Várhelyi Olivér december 1-jétől már garantáltan európai biztos lesz, ekkor kezdi meg a munkáját az új testület. De mire is számíthatunk a von der Leyen-bizottságtól, és hogy állt össze az új elnök csapata? Összefoglaltuk a történteket!
Miután az összes biztosjelöltet jól kifaggatták a meghallgatások során az EP-képviselők, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az egész Bizottságot megszavazták. De milyen volt a kinevezésről szóló vita, hányszor orbánoztak, és voltak-e jó beszólások? Olvasd vissza a percről percre-tudósításunkat!
A kormány által agyonhallgatott klímakérdőívről pedig azt mondták: nem kéne ilyen válogatósnak lenni abban, hogy miről kérdezik meg az embereket.
A nemzetközi szervezet felmérte, hol állnak az egyes EU-tagállamok a fenntarthatósági fejlődési célok elérésben, hazánk huszonegyedik az huszonnyolcból.
Nagy szavak ezek, hiszen a miniszterelnök hónapok óta azzal küzdött, hogy még a saját képviselői egy része is torpedózza a terveit.
Várhelyi a meghallgatásán profi teljesítményt nyújtott, más, nála jóval gyengébb biztosjelöltekkel ellentétben mégis csuklóztatják az EP-ben. Hogy miért? Mert annak az Orbán-kormánynak az emberét látják benne, amely agresszív külpolitikájával joggal győzte meg az európai közösséget arról, hogy a magyarokra nem érdemes semmit rábízni.
Kövér László szerint az európai integráció tulajdonképpen olyan, mint a nácizmus, a sztálinizmus és az amerikai imperializmus.
Ha volt is bármilyen háttéralku, akkor kiderült: nem működött valami jól.