koronavírus-járvány
Úgy nyilvánította gócponttá Kecskemétet a polgármester, hogy semmilyen adatot nem közöl az aktív fertőzöttökről
Úgy nyilvánította gócponttá Kecskemétet a polgármester, hogy semmilyen adatot nem közöl az aktív fertőzöttökről

A kecskeméti polgármester úgy nyilvánította gócponttá a várost, hogy nyilvánosan semmilyen adat nem elérhető az átfertőzöttséggel kapcsolatban, hiszen az operatív törzs nem közöl erről adatot. Megkérdeztük a polgármesteri hivataltól, mi alapján adták ki az erről szóló közleményt.

Oké, hogy nőnek a Covid-esetszámok, de kevesebb most a halálos áldozat – legalábbis nyugaton
Oké, hogy nőnek a Covid-esetszámok, de kevesebb most a halálos áldozat – legalábbis nyugaton

A második hullámban mindenütt növekszenek az esetszámok, de csak Kelet-Európában növekszik ehhez hasonlóan a halálozási arány is, miközben Nyugat-Európában a halálozás sokkal alacsonyabb, mint tavasszal. Mit mutatnak az eddigi számok? Van-e különbség a közép- és nyugat-európai államok között? Miért alacsonyabb még mindig az esetszám a németeknél, mint az olaszoknál és franciáknál? Mutatjuk!

Ágoston Dániel
Felelőtlenség-e rendezvényt szervezni járvány idején?

Marha könnyű azt mondani, hogy mindenki maradjon otthon, de ezzel egyenes út vezet a mentális gondok világába. Egy csonka családok, alkoholizmus, szar életvitelek és múltbéli terhek nyomasztotta országban ez különösen fontos szempont.

Hat újabb járványkórházat jelöltek ki, mert egyre többen szorulnak kórházi kezelésre a koronavírus miatt
Hat újabb járványkórházat jelöltek ki, mert egyre többen szorulnak kórházi kezelésre a koronavírus miatt

Jelenleg kéthetente duplázódik a kórházban kezeltek száma, emiatt a Kiskunhalason felépített mobil járványkórház már szinte be is telt. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

Mégsem oltják be a Mikulást koronavírus ellen
Mégsem oltják be a Mikulást koronavírus ellen

Az eredeti terv szerint állítólag Mikulásné és a karácsonyi manók is korai hozzáférést kaptak volna a vakcinához.

Az össztársadalmi maszkviselés olyan, mint egy jó vakcina! Boldogkői Zsolt virológus az Azonnalinak
Az össztársadalmi maszkviselés olyan, mint egy jó vakcina! Boldogkői Zsolt virológus az Azonnalinak

Mi a különbség a koronavírus és az influenza között? Miért annyira fontos a maszkviselés? Miért állt ki vitázni a járványtagadókkal? És mit tehet az egyén, hogy ne fertőződjön meg? Dr. Boldogkői Zsolt virológussal és molekuláris biológussal, az MTA doktorával, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezetőjével beszélgettünk.

Új rekord: kétezer felett az új fertőzöttek száma
Új rekord: kétezer felett az új fertőzöttek száma

Magyarország már nagyon régen nem végzi el a WHO által előirányzott tesztmennyiséget, az azonosított esetek száma viszont így is rekordot döntött. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

10 naponta duplázódik a kórházban ápoltak száma Magyarországon
10 naponta duplázódik a kórházban ápoltak száma Magyarországon

Sajnos nemcsak a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma is hatalmasat ugrott. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

Hogy néz ki az ír járványügyi modell, aminek keretében most lezárták egész Írországot?
Hogy néz ki az ír járványügyi modell, aminek keretében most lezárták egész Írországot?

Hétfő késő este jelentette be az ír kormány, hogy ismét kijárási korlátozások lesznek Írországban, pontosabban bevezetik az ötszintű intézkedések legszigorúbb szintjét, az ötöst. De mit jelent ez a gyakorlatban? És hogy állnak a járvánnyal az írek?

Már 47 napja nem teljesítjük a WHO előírásait a tesztelést illetően
Már 47 napja nem teljesítjük a WHO előírásait a tesztelést illetően

A WHO szerint csak akkor lehet nyomon követni a járvány alakulását, ha a tesztek pozitivitási rátájának a hétnapos átlaga 5 százalék alatt van. Ez legutoljára szeptember 3-án teljesült. Így a legbeszédesebb adat a kórházban ápoltak száma, de ebben sem állunk túl jól. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

22 23 24 25 26