koronavírus
Márquez nem írhatta volna ezt a forgatókönyvet, fájdalmasan gyors volt hozzá képest
Márquez nem írhatta volna ezt a forgatókönyvet, fájdalmasan gyors volt hozzá képest

A kolumbiai rendőr kérdezte, hogy hova megyek. Mondom neki, hogy a hotelbe, kéri a címet, rendben, aztán megjegyzi: „ugye tud a kijárási tilalomról?” Nem, válaszolom. Látszik rajta, hogy hisz nekem. Ha a jóban osztoztam velük, akkor a rosszban is osztoznom kell az itteniekkel.

Salvini a parlament elé viszi annak kérdését, hogy a kínaiak fejlesztették-e ki a koronavírust
Salvini a parlament elé viszi annak kérdését, hogy a kínaiak fejlesztették-e ki a koronavírust

Még 2015-ben mutatott be az olasz közszolgálati Rai Tre csatorna egy riportot a Vuhanban állítólag előállított vírusokról. Salvini a parlamentben fog feltenni kérdést ennek kapcsán.

Már az is felmerült a BKK-ban, hogy hétköznapokon is szombati menetrend legyen
Már az is felmerült a BKK-ban, hogy hétköznapokon is szombati menetrend legyen

Ha lenne is további járatritkítás a koronavírus miatt, csak úgy tennék meg, hogy harminc százalékos kihasználtság alatt fussanak a járatok, hogy ne képződjön tömeg.

Lattmann Tamás
Ez nem felhatalmazás, hanem mamelukokra testált felelősség

A felhatalmazási törvény kábé olyan, mint amikor valakinek a kezébe adjuk vadonatúj bankkártyánkat a PIN-kódunkkal együtt, majd ő azt nem adja vissza, és a kódot is bármikor megváltoztathatja.

Fekő Ádám
Nem elég a koronavírus, az ország felét is meg kell alázni

Ha egy országban tíz év után is komolyanvehető lehetőség, hogy Orbán Viktor örökre magánál tartaná a hatalmat választások nélkül, akkor az az ország nem jó hely.

Franciaország betiltotta az arctakarást – most pedig divattrendet csinál belőle?
Franciaország betiltotta az arctakarást – most pedig divattrendet csinál belőle?

Annak a társadalomnak a tagjai, akik eddig zsigerből elutasították azt, hogy bárki eltakart arccal jelenhessen meg a köztereken, most maguk is szájmaszkot húztak. És hirtelen kiderül, hogy nem is olyan nehéz így egymást beazonosítani, kommunikálni és a mindennapokat élni. Mi lesz vajon a nikábtilalommal a koronavírus után?

Bécs egészségügyi minisztere: Húsvét után se jön a feltámadás
Bécs egészségügyi minisztere: Húsvét után se jön a feltámadás

Peter Hacker szerint két dologra kell figyelmeztetni a lakosságot: a koronavírus nem egy zombivírus, a többség túl fog élni, de nagyon sok halott lesz. A válság hónapokig húzódhat, de nem lenne szabad hagyni, hogy a terápia súlyosabb legyen, mint a betegség maga.

Az ország, ami nem pánikol a koronavírus miatt, sőt még profitál is belőle
Az ország, ami nem pánikol a koronavírus miatt, sőt még profitál is belőle

Aljakszandr Lukasenka az egész járványt pszichózisnek tartja, ellenszerét pedig a traktorozásban látja. Eközben egy világszerte egy csomóan a még állva maradt belarusz focibajnokságot nézik, a pátriárka pedig szentelt vízzel locsolta meg Minszket, hogy így segítsen a koronavírus ellen.

Operatív Törzs: Napi 50 ezer liter fertőtlenítő gyártására áll rá a MOL
Operatív Törzs: Napi 50 ezer liter fertőtlenítő gyártására áll rá a MOL

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kéri a magyar vállalkozásokat, hogy ha részt tudnak vállalni a vírus ellen szükséges dolgok gyártásában, jelentkezzenek. Ez volt a szerdai sajtótájékoztatón!

Ebből látszik, hogy nincs összeesküvés a koronavírus-járvány mögött
Ebből látszik, hogy nincs összeesküvés a koronavírus-járvány mögött

Egy, a Nature-ben megjelent cikk cáfolja azokat az összeesküvés-elméleteket, miszerint emberi munka eredménye lenne a COVID-19 kialakulása. Elolvastuk, és lefordítottuk emberi nyelvre, miről van szó!

150 151 152 153 154