Ugyan a 65 év felettiek tartják a legkevésbé valószínűnek, hogy elkapják a vírust, ők félnek tőle a leginkább, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Egyik napról a másikra rúgtak ki magyarokat sok osztrák cégtől, hiszen a koronavírus miatt hirtelen nincs szükség a munkájukra. De akkor miért írtak a papírra közös megegyezést? Miért nem próbálják inkább kihasználni az osztrák kormány által nyújtott munkáltatói kedvezményeket? El lehet-e hinni, ha valaki azt ígéri, hogy majd úgyis visszavesz dolgozni? És melyik ország fizeti ilyenkor a munkanélküli-segélyt? Elmondjuk!
Egy 80 éves férfi halt bele a fertőzésbe.
A regisztrált megbetegedések száma átlépte a 40 ezret. Ez a világszerte igazolt esetek több mint 10 százaléka.
A munkájukat pedig 1,8 millióan veszíthetik el a koronavírus miatt egy hétfőn publikált tanulmány szerint.
Az EU-s szervek közös fellépését sürgetik a most már kormányon lévő osztrák Zöldek a magyar rendeleti kormányzás miatt.
A kegyeletsértő fotót posztoló fideszes lemondása miatt kiírt salgótarjáni önkoriképviselő-választásra is ez a sors vár.
Meghosszabbítják a gyedre való jogosultságot, felfüggesztik az adótartozások végrehajtását is a veszélyhelyzet végéig, jelentette be Orbán. A miniszterelnök azt is elmondta: sokkal több megfertőződött van, mint ahány regisztrált eset.