Az Azonnali birtokába került egy minisztériumi dokumentum, amelyben a MÁV és a Volán közös holdingba való összevonására tesznek javaslatot a kormánynak, és az egészet az ITM alá rendelnék. Úgy tudjuk, a kormány mai ülésének a napirendjén van a tervezet, amely Palkovics László miniszter újabb hatalmi húzása lehet.
Tudjuk, hogy nehéz választani a szuperfűtés, a nyáron leeresztő légkondik és a nem működő ablakok között, de most mégis meg kell próbálni megszavazni a hét kérdésében.
Egy kerekesszékes utas állítja: többször nem voltak hajlandók lifttel leszállítani a gépről, hiába kérte, sőt, azt is letagadták, hogy lenne a reptérnek liftje.
Halálos baleset miatt szigorít Szingapúr: már csak néhány hét türelmi ideje van az e-rollereseknek.
Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. A főpolgármester nem tudja megmondani, mikor lehet majd bringázni a Nagykörúton, azt viszont elmondja, hogy 1998-ban Demszky Gáborra szavazott. De mit gondol a győri Borkai Zsolt botrányáról és bocsánatot kér-e Tordai Bencétől a megafonos akció után? Nagyinterjú Budapest főpolgármesterével.
Azért adta nekünk ezt a listát, mert szerinte az interjúban úgyse hagyjuk elég részletesen elmondani, mit fejlesztett.
Napi szinten késnek a vonatok, követhetetlen a menetrend, a jegyvásárlás néha nem sikerül. Elegük van a MÁV utasainak, úgyhogy tüntettek. Egy órás késéssel. Videó!
Vele ellentétben Gyurcsány Ferenc nem is tud gitározni, de azért elásta a DK-val a csatabárdot, nem hajlandó nevén nevezni Berki Krisztiánt, és értelmetlennek tartja bejárni a Fővárosi Közgyűlésbe csak azért, hogy meghallgassa Tarlóst. De elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Nagyinterjú Karácsony Gergellyel.
Vajon mennyit költött a busztársaság a bárki által fillérekért beszerezhető műalkotásra?
A páneurópai pikniket ünneplő soproni rendezvényre nem engedték be, most Orbán kárpótlásul meghívta magához a burgenlandi tartományfőnököt.