A Kreml közleménye ennél mindenesetre jóval visszafogottabb: olyan ködösen fogalmaznak a belarusz helyzettel kapcsolatban, amennyire csak lehet.
A Lukasenka-rezsim sorsa végső soron nemcsak az elmúlt 26 évben példátlan demokráciapárti tüntetéseken, hanem az országot lényegében irányító biztonsági eliteken is múlik. A belarusz demokráciával hosszabb távon Moszkva húzná a rövidebbet, míg a Nyugat évek munkáját teheti tönkre egy szigorú szankciós rendszerrel. Mindeközben a rendszer csendben Kína felé fordulhat, ha hatalomban marad.
Vasárnap választ Belarusz, ahol Aljakszandr Lukasenka elnök bármit megtesz majd azért, hogy a hatodik ciklusát is megkezdhesse. De érdeke-e a Kremlnek a rezsimváltás a szomszédban? Van-e az oroszoknak Lukasenkánál jobb jelöltjük az elnöki székbe? Miért van komoly antipátia Putyin és Lukasenka között? És miért nem fogja Oroszország bekebelezni Belaruszt? Interjú Rácz Andrással, a Német Külügyi Intézet (DGAP) munkatársával.
Hogyan vált az egykor még friss hangként induló Lukasenkából diktátor? Mi adja a Lukasenka-rezsim alapját? Az ellenzéki kihívója, Szvjatlana Tihanovszkaja kampánya már egy forradalom előszele, vagy ez is úgy elhal, mint a 2010-es tüntetéssorozat? Mi köze van Oroszországnak a vasárnapi Belarusz elnökválasztásokhoz? Ezekről is kérdeztük Aleszija Rudnyikot, a belarusz Center for New Ideas think tank elemzőjét.
De miért lett a „galambetetés” az orosz ellenzéki tüntetések szimbóluma? Elmagyarázzuk!
A belarusz elnök szerint a Minszkben letartóztatott 33 orosz zsoldos egyáltalán nem késte le a gépét, nagyon is nyilvánvaló okokból utaztak ők Belaruszba.
Nem csillapodnak a kedélyek Habarovszkban, ahol a tüntetők nem nyugszanak bele Szergej Furgal kormányzó elmozdításába.
Minszk szerint a jövő heti elnökválasztásba akarnak beavatkozni, Moszkva szerint viszont a katonai magáncég 33 alkalmazottja Isztambulba utazott volna, csak lekésték a gépüket.