Románia
Kamerák előtt oltatta be magát Románia elnöke
Kamerák előtt oltatta be magát Románia elnöke

A baloldali ellenzék azzal vádolta, hogy soron kívül oltatja be magát, de péntektől Romániában már az állam működéséhez elengedhetetlen személyek hivatalosan is kaphatnak vakcinát.

Van olyan szomszédunk, ahol maga az államfő könyörög az EU-nál az oltásért
Van olyan szomszédunk, ahol maga az államfő könyörög az EU-nál az oltásért

Van, ahol politikusok és van, ahol az ortodox egyház népszerűsíti az oltási kampányt. Van, ahol öt vakcina közül is lehet választani, van, ahol egynek is örülnének, és van, ahol beoltják a menekülteket is. Szétnéztünk a szomszédban, ki hogyan áll az oltással!

A román ortodox egyház besegít az államnak az oltáskampányban
A román ortodox egyház besegít az államnak az oltáskampányban

A román ortodox egyház szakított korábbi oltásellenességével. Most már az állami oltáskampányt is támogatja.

Még csak most ünnepelték a karácsonyt a Duna-deltában
Még csak most ünnepelték a karácsonyt a Duna-deltában

Van, ahol betörnek a Kapitóliumba, van, ahol még csak most van a karácsony.

Banánköztársaság, bukott állam, a trumpizmus vége, Észak-Korea: a közép-európai sajtó Trump utolsó húzásáról
Banánköztársaság, bukott állam, a trumpizmus vége, Észak-Korea: a közép-európai sajtó Trump utolsó húzásáról

Egyöntetűen fordulópontnak látja a közép-európai sajtó a szerdai washingtoni eseményeket, de a következményekről már megoszlanak vélemények: van aki szerint ezzel vége a trumpizmusnak, más a polgárháború lehetőségét sem zárja ki.

Felére esett vissza az erdélyi turizmus 2020-ban a koronavírus-járvány miatt
Felére esett vissza az erdélyi turizmus 2020-ban a koronavírus-járvány miatt

Romániában országosan körülbelül felével csökkent a turisták száma, Székelyföldön is nagyjából ennyivel. A magyar többségű megyékben nagyobb a visszaesés, mivel a csíksomlyói búcsú elmaradása és a határátlépés nehézségei miatt jóval kevesebb magyarországi turista látogatta meg Erdélyt.

Antal Róbert-István
Miért nem fogja az új jobbközép román kormány beváltani a hozzá fűzött reményeket?

A román társadalom egy része négyévente illúzióba esik: az új kormány végre rendesen fog kormányozni, fejlődni fog az ország. Aztán jön a pofáraesés és a csalódás. Amíg nem jön létre egy valós állampolgári közösség és egy hosszútávú vízió, egymást fogják ismételni a messiások és a csalódások.

Palackozott szenteltvízzel védekeznek a vírus ellen a romániai ortodoxok
Palackozott szenteltvízzel védekeznek a vírus ellen a romániai ortodoxok

A koronavírus-járvány miatt idén csak az egészségügyi előírások betartásával lehet majd részt venni a vízkereszti ünnepen. A Román Ortodox Egyház innovál: előre lepalackozzák a szenteltvizet, hogy mérsékeljék a vírus terjedésének kockázatát.

Hét romániai sztori 2020-ból, amiről minden magyarországinak tudnia kell
Hét romániai sztori 2020-ból, amiről minden magyarországinak tudnia kell

Sok mindent el lehet mondani Romániáról, de azt biztosan nem, hogy unalmas lenne. Aki rendszeresen olvassa az Azonnalit, tudja: ha Romániában történik valami említésre méltó, mi biztosan megírjuk. Most előszedtünk neked hét romániai történetet 2020-ból, hogy ne szomorúan búcsúztasd el az évet.

Kilenc jó könyv 2020-ból, amit jövőre is érdemes elolvasni
Kilenc jó könyv 2020-ból, amit jövőre is érdemes elolvasni

Muszlimokról, románokról és világvégéről is olvasott idén az Azonnali szerkesztősége. Utóbbiról ráadásul nem is a koronavírus-járvány kapcsán! Ajánlunk kilenc könyvet, amit érdemes volt idén elolvasni és jövőre is érdemes lesz: ha marad még egy darabig a lockdown, lesz is időd rá.

15 16 17 18 19