Azzal, hogy a moldovai elnökválasztáson nyugatbarát, a román kormányzattal jó viszonyt ápoló jelöltet választottak az állam élére, ismét felmerült a román-moldáv egyesülés lehetősége. De eleve: micsoda Moldova? Hogyan jött létre, kik lakják? És mennyi esélye van a román és a moldáv állam egyesülésének? Magyar és román szakértőkkel jártuk körbe.
Állásfoglalásban sürgetné az Európai Parlament a Bizottságot, hogy csináljon már valamit a Minority Safepack polgári kezdeményezéssel, amely az őshonos kisebbségeknek, így a határon túli magyaroknak is szélesebb nyelvi jogokat biztosítana. A vitán román-AfD-s tengely alakult ki a tagállami hatáskörök védelméről, és az is kiderült, hogy az EP tolmácsai sincsenek felkészülve a kisebbségi nyelvekre. Szavazás csütörtökön lesz.
Azon megy a vita, hogy ki legyen a miniszterelnök, és ki a házelnök. Johannis egyértelműen PNL-USRPLUS-RMDSZ-kormányt szeretne, a balos és szélsőjobbos ellenzék pedig eltrollkodja az egészet.
Egy PSG-meccsen történt incidens sokkal kínosabb helyzetbe hozta a komplett román futballt, mint a romániai magyarokat védő szervezetek több éves gyűlöletbeszéd elleni fellépése. A románoknál most mindenki hátrál, pedig egyáltalán nem egyértelmű, hogy tényleg rasszista volt-e a játékvezető megjegyzése.
Az MSZP-s politikus nem akarja megmondani senkinek, hogy mit csináljon, de szerinte az RMDSZ a vasárnapi romániai választást követően most olyan alkupozícióban van, hogy kérhet ilyeneket.
Sok család örülhetett vasárnap Romániában, hogy kedvenc pártjuk bejutott a parlamentbe, és sokan amiatt is örülhettek, hogy a családjukból ketten is bejutottak a parlamentbe.
Ez még csak nem is lenne olyan meglepő, ha nem lenne éppen világjárvány. A román sajtó szerint egyébként három minisztériumot is vihet az RMDSZ a formálódó romániai kormányban.
Amikor egy vezető politikus homlokegyenest az ellenkezőjét mondja az előző napinak.
Olyannyira gyengén szerepelt a jobbközép nemzeti liberális PNL a román parlamenti választáson, hogy meglett az első politikai áldozat is: Ludovic Orban miniszterelnök lemondott mandátumáról.
Instabil lehet az új jobbközép román kormánytöbbség a rengeteg, PSD-ből a PNL-be átlépő, és most a nemzeti liberálisok színeiben politizáló politikus miatt. Miért volt ekkora az érdektelenség? Mi lenne a legjobb az RMDSZ-nek? Miért lepett meg mindenkit a szélsőjobb? Értékelés Claudiu D. Tufiș bukaresti politológussal!