Bukarest visszaállította a normalitást.
A 2020. decemberi választások óta Ludovic Orban pártelnök fölött gyülekeznek a felhők. Orban ennek ellenére bejelentkezett az őszi esedékes pártkongresszusra pártelnök-jelöltnek. Ki lehet a kihívója? Mit akarnak az Orban-ellenesek?
Miután Románia idén engedélyezte a május 21-én szombaton esedékes csíksomlyói búcsú megtartását, az állami egészségügy úgy döntött: Csíkszerdában hétvégi oltómaratont tartanak. Böjte Csaba is beszállt az oltás népszerűsítésbe.
A román szocdemek volt elnöke jelenleg is börtönben ül, azonban most egy újabb ügyben ismét vádat emeltek ellene. Eszerint román üzletemberek kenőpénzével utazott ki Amerikába, hogy Donald Trump elnöki beiktatásán lobbizzon.
Magyarország még mindig EU-első a beadott vakcinák számát illetően, Románia durván lemaradt és ezen még Drakula sem fog segíteni. Kelet-Közép-Európa többi államában jól halad az oltás, a legrosszabb helyzetben még mindig Ukrajna van. Akiknek van, azoknak jó hír viszont, hogy több szomszédos országba már a magyar plasztikkártyával is átmehetünk.
Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.
A román kormány 2020. márciusban 53 millió facsemete elültetését jelentette be, decemberben pedig sikeresnek ítélte az akciót. A Recorder oknyomozó portál átvizsgált pár helyszínt és kiderült, hogy csak papíron ültetődtek el ezek a fák.
Miután az ortodox egyház, a mulatósénekesek és a maszkviselés belengetett eltörlése se nagyon növelte a románok oltási kedvét, a misztikumhoz fordultak: Karóbahúzó Vlad, ismertebb nevén Drakula kastélyában is oltópontot állítottak fel.
Nemcsak háromezer eurót, hanem 20 liter fehérbort is adott, sőt még a polgármester magánbirtokán is dolgozott a panasztevő. Most felmondana az önkormányzatnál, ám előtte visszakéri a már kifizetett kenőpénzt.