Száznegyven éve koronázták meg a független Román Királyság első uralkodóját. Ennek apropóján elmeséljük, kik a román monarchisták főhősei.
Egy friss román közvélemény-kutatás szerint Oroszország és Magyarország célja az, hogy a román állam gyenge legyen, a románok kétharmada pedig Erdély elvesztésétől tart. Egy kolozsvári szociológus viszont azt mondja: a felmérést egy román szélsőjobboldalhoz köthető intézet készítette, a magyarellenességet vizsgáló egyéb kutatások nem ilyen képet mutatnak.
A 20. század elején a román munkásmozgalomban is lezajlott a régió országaira jellemző folyamat: a kommunisták kiszakadtak a szociáldemokraták közül és saját pártot hoztak létre. Száz éve volt az alakuló kongresszusuk, ám független pályafutásuk rendkívül rövid volt: 1924-ben egy meghiúsult felkelés után be is tiltották a pártot.
Dominic Fritz, Temesvár németországi német nemzetiségű polgármestere adott egy interjút, amiben elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetben van, és emiatt jóval kevesebb tervet tud megvalósítani az első évében, mint tervezte.
Ehhez azonban az oltási kampányba igencsak bele kell húzni, ugyanis jelenleg 3,3 millió román állampolgár kapta meg az első adag oltását.
Egy héten keresztül csak személyi igazolvány felmutatásával bárki beoltathatja magát Pfizerrel vagy Modernával a román katonai kórházakban. Időközben pedig a háziorvosi rendelők is elkezdtek oltani a Johnson&Johnson-vakcinával.
Keleti szomszédunknál nem bonyolítják azzal a dolgokat, hogy védettségi igazolványokat ellenőrizzenek, fogyaszthat mindenki kedvére beltéren is. Az EU-s zöldigazolványt viszont Románia is be fogja vezetni.
Hargita és Kovászna megyében alig van valaki az oltási várólistákon. A csíkszeredai polgármester szerint a román állam tehet erről, egy másik polgármester szerint viszont a székelyek mindig utolsók, ezért semmi furcsát nem lát abban, hogy az oltásban sem jeleskednek. A székelyföldi fiatalok viszont oltakoznak, hogy eseményre mehessenek és utazhassanak.
Sör és miccs: keleti szomszédunknál ezek a majális kötelező velejárói. Az Azonnali ennek alkalmából összegyűjtötte a szerkesztőség hét legjobb miccsélményét!
Miután az egyik nemzeti liberális megyefőnök és polgármester is korrupciógyanúba keveredett, a koalíciós partner, az USR-PLUS azonnal felszólított ezen politikusok lemondására és helyi választás kiírására. Az országos központ még hallgat. Következik a román kormányválság második felvonása?