Hogyan lehet kiharcolni kétjegyű fizetésemelést? Leginkább munkahelyi szinten, és anélkül, hogy az ellenzéki pártok a sztrájkra rátelepednének. De ki segít a humánértelmiségi közalkalmazottakon?
Az ellenzéki főpolgármesteri előválasztás politikatörténeti jelentőségű: ez lesz a rendszerváltás utáni első választás, amikor nem érdekel igazából senkit a fődíj, csak a saját maga stratégiai játszmái.
A rendszerváltás óta 3085-ször emlegették a kommunistákat a parlamentben. De csak emlegetni sikerült őket, elintézni a lusztrációt, az aktanyilvánosságot vagy a felelősségre vonást már nem.
Igenis fontos, mennyi és milyen minőségű munkát tett bele a jelölt az indulásba. Ez az egyik kulcsa annak, hogy miért ilyen erősek még mindig Orbán pozíciói és miért olyan gyenge az ellenzék.
A Fidesz alelnöke végre nem finomkodott, hanem hitvallást tett a zsír mellett, és ugyanerre szólította fel a követőit is. Ennyire egyértelműen még egy politikus sem akart céltalanul rosszat a saját szavazóinak.
Úzvölgyében a magyar fél nem ismerte fel, hogy egy nagyobb mechanizmus játékszere, egy jól megkomponált provokáció része az egész, és hogy a román mélyállam által dúdolt dallamra táncolni meglehetősen veszélyes dolog.
Az EP-kampányt sikerült eltolni teljesen értelmetlen európázásba. Ennek eredményeként győztek az „Európa-párti erők”. Azaz azok, akik a nacionalistákhoz hasonlóan elsősorban a szabad piacot látják az EU-ban.
A liberális/balközép oldalon a pártnak helye nincs, az antiliberális teret uralja a Fidesz, és megérkezett oda a 2006–2013 közötti Jobbik is a Mi Hazánk képében. Innen szép felállni.
Egy ilyen struktúrában nincsenek nyertesek. Ez a túlélésszerű üzemmód, sok évtizedes küzdelem jobban szétdarabolta, atomizálta az országot, mint a legkeményebb osztályharc.