Az MNB versenyképességi programja a jobboldal szokásos rövidlátó népességpolitikáját hozza: toljunk még pénzt, hogy végre szüljön már a sok beste individualista! Csakhogy álomvilágban élnek.
A CEU elleni offenzíva egyetlen valódi értelme az volt, hogy végre minden vörös vonalat átlépve, még épp a megfelelő időben rakassa ki magát a Fidesz a Néppártból. Még most sincs késő: bár prominens fideszes politikusok hangosan a néppárti tagság fontosságát hangsúlyozzák, a mostani kommunikációs offenzíva már azt készíti elő, hogy áldozatként állíthassák be magukat.
Orbánnak az euroszkeptikusok sem fogják elfelejteni, hogy a német gazdasági lobbi milyen rövid pórázon tartja, és hogy az iszonyatos méretű lopásaival mennyire zsarolható.
Az, hogy a Néppárt a sorosos-junckeres plakátok miatt akad ki Orbánra, nem pedig a lopáson és a többi rendszerszintű probléma miatt, az az a tempó, amiről azt hittem, hogy már csak nálunk, posztkommunista országokban létezik.
Ki lehet röhögni Matolcsyt és a programját, de az MSZP, a DK, az LMP hasonló dokumentumai a nyomába se érnek. Pedig addig, amíg nem lesznek ilyenek, a NER is nehezebben leváltható.
Lehet-e még úgy belépni az ellenzéki térfélre, hogy azt ne lehetetlenítse el a balliberális status quo? Egyáltalán nem biztos: erre világít rá Puzsér Róbert esete Závecz Tiborral.
Nyilván az is a „Puzsér-probléma” része, hogy nincs róla mutyihír, nem költ milliókat a kampányára, és nem kedvez a parkolási maffiának. De ezt a problémát Karácsonynak kell kezelnie, nem a közvélemény-kutatóknak.
A NER nyilvánosságában folyamatosan nemlétező tényekre kell reagálni. Elemezni azonban csak a valóságot lehet, szimulációkat nem. Ahol nincsenek tények, ott nincsenek elemzők se.