vélemény
Pap Botond
A londoni nagykövet megmondta a tutit a jó kormányzásról az angliai magyar diákoknak

Mit jelent a hazánkra nézve, ha a londoni nagykövet nyíltan megkérdőjelezi a részvételi demokrácia fontosságát a „jó kormányzás” jegyében? Attól tartok, semmi jót.

Pintér Bence
Miért király dolog, ha van gyereked?

Senki másnak nem lesz olyan élménye, mint neked, és mivel a babákat nem az IKEA-ban veszed, ezért – bár próbálkozik vele – a gyerekedet még a kapitalizmus sem tudja igazából beárazni.

Techet Péter
A bajor választások öt tanulsága

Nem lett Bajorország vörösebb, hanem egyszerűen a jobboldali tábor tagolódott. Sőt, a Zöldek sem baloldaliként, hanem jobbos programmal lettek másodikak, de még így is pofára eshetnek.

Isztin Péter
Növekedés és környezetvédelem egyszerre? Naná! Ezt üzenik az idei Nobel-díjak

Igenis járhat kéz a kézben a gazdasági növekedés és a környezetvédelem, ha megfelelően beárazzuk a környezet értékét. Erről szól az idei közgazdasági Nobel-díjazottak munkássága is.

Fekő Ádám
Egyéves a #metoo mozgalom: Hol csúszott félre ez az egész?

Egyéves lett a #metoo mozgalom. Míg annak kezdetén a Time az év emberének választotta a mozgalmat, addig nem sokkal később már annak jeles arcai hátráltak ki a mozgalom mögül, mert érezték: itt valami nagyon félresiklott! Értékeljük hát az elmúlt egy évet!

Kardos Gábor
De mit adtak nekünk a törökök?

Hét pontban arról a rengeteg sületlenségről, ami a török elnök magyarországi látogatása során a magyar nyilvánosságban megjelent.

Ésik Sándor
Ezért lesz kudarcra ítélve a Corvinus-modell

Palkovics terve nem más, mint a kancellári rendszer csődjének kimondása. Annak a felismerése, hogy a politikai kinevezettek a magyar egyetemekből nagyüzemi seggnyalodákat csináltak.

Fekő Ádám
Sikerült jelentéktelenné tenni az ukrajnai magyar kisebbség helyzetét

Egy állandóan harcoló külügyminiszterrel a hátunk mögött fel se tűnik, amikor kivételesen oka is van a harcnak. Pedig az ukrán nyelvtörvény kapcsán most van neki.

Ésik Sándor
A lábon kihordott államcsőd

Létezik olyan államcsőd is, amilyen most Magyarországon van, és amibe nem hal bele az állam, hanem kihordja lábon. Mik a tünetei? Például, hogy nem viszik el a szemetet, három-négy megyére jut egy szívsebész, és hogy egy kezdő bíró béréért sem lehet autószerelőt találni.

Böcskei Balázs
Miért sérülékeny az Orbán-rezsim?

Orbán mozgatja a struktúrákat. Ami döntő: a változások semmilyen elvet nem követnek. Addig áll tehát ez a rezsim, amíg Orbán aktív. Egy jövőbeni visszavonulásával a struktúra összeomlik.

133 134 135 136 137