Csak ne egy olyan vétó- és dacszövetség formájában, amit az elmúlt években a visegrádi négyektől megszokhattunk. Közép-európai ellensúlyt képezni Berlin és Párizs európai túlhatalmával szemben nemcsak a V4-ek érdeke, hanem Európáé is.
Felállnak az ellenzéki beléptetőkapuk, ahol mindenkinek a poggyászát ellenőrzik, s kizárólag az jut át, akinek a táskája pontosan beleillik a szellemi sablonba. Aki egy milliméterrel is kilóg, az a magyar közélet senkiföldjén ragad.
Miközben Trump a járvány természetes eltűnésében bízott (és végül elnökségébe került a felelőtlensége), Joe Biden rájött: csak az oltások felpörgetésével és hatalmas gazdasági segélyprogrammal lehet újra beindítani a régi életünket.
Ó nem, ne a tiszta levegőre, a járdákon és bicikliutakon nem parkoló autókra, a fejlett egészségügyre, a magas színvonalú oktatásra, a virágos erkélyekre vagy a halkan suhanó HÉV-re tessék gondolni a cím olvasatán.
A globalizáció korában a nyugatias Magyarország nemcsak momentumos kampányszlogen kell, hogy legyen, hanem a felelősségteljes konzervatív politika erkölcsi iránytűje is.
Nyilván nem. Még akkor sem, ha az információs szupersztrádán száguldó hírekből az ember alig tudja kisilabizálni, mégis mi a helyzet. Átverve viszont igenis érezhetem magam, ami a kormány sara, szarul viszont egyáltalán nem vagyok hajlandó érezni magam a vakcinasznobok miatt.
Orbán Viktor a magyar közélet koordinátarendszerének origója. Az ellenzék is ebben a koordinátarendszerben létezik. Ha győzni akar, ki kell törnie belőle.
Túl magas elvárásokat teremteni felesleges. Ez a szemlélet nemcsak félrevezető, de erősíti is azt a látszatot a választók irányába, hogy az ellenzék vezetői és politikusai megint csak saját magukkal vannak elfoglalva.
Nemcsak hadvezér, de modern jogalkotó és Európa felvilágosult egységesítője is volt a 200 éve elhunyt Bonaparte Napóleon. A forradalmi eszmék mentén egyesített Európával szemben született meg az a konzervatív nacionalizmus is, amely a mai napig egység és reform útjában áll.