Némely természettudós észak-koreai tempóban hallgattatná el a járványügyi intézkedések társadalmi hatásairól szóló kritikus hangokat. Vajon hová tűnt az ő tudományos kíváncsiságuk?
Talán Diego Maradona is elhitte magáról, hogy istenné lett, miközben az emberek között is a legesendőbbek közé tartozott. A tömeg, amely annyira vágyott istent faragni belőle, ugyanolyan kéjjel örvendezett az összeomlásán. Kár érte.
Már huszonévesen földöntúli magasságba emelkedett, nemhogy riválisa nem volt, de még egy kategóriába se soroltak vele senkit. Élő legenda volt. Mármint tényleg, igazi. Nem csak úgy, ahogy ma rámondjuk minden celebre, ha elmúlt negyven éves.
Szükségünk van arra, hogy lássuk egymást – nem az arctalan tömegben, futólag, idegenek között, hanem azokban az életterekben, ahol időnk nagy részét most egyébként is töltjük. Ki kell beszélnünk azokat a traumákat, amik ebben az évben válogatás nélkül mindannyiunkat értek.
Daytonban a szerbek tettesek, a muzulmánok áldozatok, a bűntény pedig jog lett. Kiderült: a nemzeti ellentéteket meghaladó jugoszláv Bosznia csak a felszín volt. Mihelyt volt rá alkalom, az emberek titokban leszavaztak a nacionalista pártokra.
A horvát-szerb háborút még érteni véltük: a baráti kis nép a szabadságharcát vívja az erőszakos, barbár elnyomókkal szemben. Aztán jött Bosznia. Az már egészen más volt. Azt nem értettük.
Azt, hogy a nacionalizmus mindig egy szűk elit érdeke, amely ezzel tudja a hatalmát bebetonozni és egyben a lényeges kérdéseket egy etnikai alapú „mi” vs. „ők”-felosztással megkerülni, Bosznia-Hercegovinában kiválóan lehet tanulmányozni.
Orvosaink, ápolóink esnek ki a rendszerből, akik maradnak, egyre fáradtabbak. Elképesztő a nyomás már nemcsak az első vonalban lévőkön, hanem a járóbetegellátáson, a háziorvosokon és asszisztenseiken is. A társadalom pedig egyre feszültebb.
A panteon, amibe sokak szerint felemeljük a Bede Zsolthoz hasonló figurákat, már nem létezik. Vagy marad az alternatív valóság, a kényelmes buborék és a safe space, vagy szembenézünk azzal, hogy a magyar társadalomnak van olyan része, aki a Vadhajtásokról tájékozódik.
Magyarországon az állatok jogi szempontból dolognak számítanak. Ha a gerinces állatok képesek érezni és gondolkodni is, miért ne lehetnének akár részleges személyes jogaik vagy jogképességük?