vélemény
Sziklai Attila
Öt dolog, amit Joe Biden elnöksége magával hozhat

Kamala Harris nőként közelebb kerülhet az elnökséghez, mint Hillary Clinton 2016-ban, a demokrata balszárny meggyengülhet, Orbán Viktor pedig foghatja majd a fejét, ha az Egyesült Államok történetének legidősebb elnökét iktatják be 2021 januárjában.

Renczes Ágoston
Szlovákiában a sikeres országos tesztelés egyúttal egy Matovičról szóló népszavazás is volt

Szlovákiának sikerült a bravúr: kisebb fennakadásokkal leteszteltek 3,6 millió embert. Ha csődöt mond a szervezés, vagy alacsony a részvétel, az akár Igor Matovič kormányának bukását is jelenthette volna.

Gyenge Dániel
Ezért kell olyan kétpártrendszer nálunk is, mint az USA-ban

Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy a széttagolt pluralizmus alkalmatlan arra, hogy hatásosan képviseljen valós társadalmi érdekeket. A sok kisebb-közepes pártnak ugyanis nincs külön-külön akkora támogatottságga, hogy egy-egy társadalmi csoport ügyeit érdemben felkarolja.

Fehér Zoltán
Miben lesz más a világ, ha Trump vagy Biden nyer?

Ha Trump nyer, folytatódik az USA visszavonulása a külpolitikából, az eddig megismert nemzetközi rend hanyatlása. Joe Bidennel térhet vissza az az USA, amely egy szabad világ vezetőjeként tekint magára.

Szalai Máté
Biden vs. Trump – mi Magyarország érdeke?

Ellenzéki magyarként csábító lehet a gondolat, hogy Biden legalább jól megkritizálja Orbánt, de gondoljunk csak bele: nyer-e ezzel pontosan bárki bármit?

Molnár Róbert
Viktor és Márton testvér

Az egyik a lezüllött egyházat meg akarta reformálni, a másik az egyházat a hatalom szolgájává akarja zülleszteni. Több, mint félezer évvel a reformáció után a magyar keresztény egyházak egyre inkább egyetlen párt egyházává lettek.

Bakó Bea
Ha az közügy, hogy ver a férjed, az abortuszod miért magánügy?

Kiszolgáltatott, de felnőtt nőktől minimális cselekvést várni áldozathibáztatás, még kiszolgáltatottabb magzat életét elvenni jog? Valami nagyon félrement azoknál, akik így gondolkodnak.

Varsányi Bence
Már miért ne szólhatnának bele az abortuszvitába a férfiak?

Ha az abortuszról csak a nők, a cigányügyekről meg csak a cigányok foglalhatnak állást, mert mindenki törődjön a maga dolgával, úgy biztos nem fogunk össztársadalmi problémákat megoldani.

Balogh Gábor
A Facebook a 21. század Erdős Pétere

A tét ma már nem az, hogy mi fér bele a szólásszabadságba – hanem az, hogy ez a fogalom egyáltalán túléli-e ezt az évtizedet?

Renczes Ágoston
Az állam ne az abortuszt tiltsa, hanem segítsen az odavezető utat elkerülni

Legitim azon vitatkozni, hogy mikor kezdődik az élet, de az államnak ebben a filozófiai kérdésben nem kell állást foglalnia. Segítse a jog útján, hogy senki ne kerüljön olyan dilemma elé, ahol ez a kérdés felmerülhet.

43 44 45 46 47