A nyaralás tényleg mindenkinek a magánügye. Ami miatt leginkább sántít a hivatalos magyarázat a különféle korrupciós kapcsolatok gyanúján túl, az a miniszteri füllentés és büntethetetlenség tudatának kérdése.
Mi a rosszabb? Hogy egy, a kormány seggében lévő publicista nem tartja be az állam egyébként rossz szabályait, vagy hogy az ellenzék szerint a jogállam a rossz szabályok mindenáron való kikényszerítését jelenti?
1994-ben szó sem volt arról, hogy „visszategyék” a „szocialista” jelzőt a Népszabadságra, mert ott volt. Nem tudom, Bayer Zsolt tudatosan hazudik-e, vagy már akkor se figyelt oda, hogy miről folyik a vita, csak ürügyet keresett a távozásra.
Az Európai Parlament illetékes bizottsága kezdeményezi, hogy a járvány miatti pénzügyi segítség elköltésébe ne csak a tagállamokat, de az érintett régiókat, városokat is vonják be. Akinek igazán fontos a szuverenitás és pláne a szubszidiaritás, annak üdvözölnie kell a döntést.
Magyarországon a hazaszeretetről még a popkultúrában is csak értelmetlen fellengzésekkel akarnak szólni – főleg ha állami támogatás is van a dologban. Ha a színművészetis hallgatók barikádja ennyitől megóvja a magyar kultúrát, már nyertünk.
Valamiért csak a kormánykritikus véleményekkel szemben várják el a közéleti kérdésekben való hallgatást a katolikus egyházban. Buzizni simán lehet retorzió nélkül. Holott lennének súlyosabb gondjaik is, csak azokról a témákról letiltják a papjaikat.
Szlovákiában egy, az Indexéhez nagyon hasonló ügy rántotta vissza a médiapiacot a szakadék széléről. Ha a távozó indexesek új projektje sikeres lesz, még itthon is épülhet minőségi magyar médiapiac.
A képmutatás netovábbja az, amit az NFL művel: míg korábban tiltották, hogy a játékosok tiltakozásképpen letérdeljenek, most már büszkén ad teret nekik, hogy a rendőri brutalitásról és az afroamerikaiak elnyomásáról beszéljenek, mivel rájött, hogy most a történelem jó oldalán ez a hozzáállás szerepel. Értsd: ez hoz profitot.
Dézsi Csaba András elszámította magát a Győri Nemzeti Színház ügyében, a Fidesz-szavazók kétharmados többsége nem bontaná le az épületet. Visszaüthet-e a Fideszre országos szinten a győri polgármester politikai és kommunikációs baklövése?