vélemény
Hegyi Gyula
Nem kell ide még egy hidegháború is Kína ellen!

Hidegháborús nyelvezet és logika helyett másképp kellene versenyre kelni Kínával: több tudással, több munkával, több innovációval és sokkal kevesebb egóval.

Horváth Csaba Barnabás
Elkerülhettük volna-e Trianont másféle nemzetiségi politikával?

Igaz, hogy a korban viszonylag haladó volt Magyarország nemzetiségi politikája, csak épp egy itteni románt nem az érdekelt, hogy hozzá képest mit szabad egy flamandnak Belgiumban.

Renczes Ágoston
A Trianon-emlékmű a Trianont részben okozó magyarosításnak is emléket állít

Szűklátókörű könnyelműség, tudatos provokáció vagy zseniális önreflexió? Az új Trianon-emlékműből örvendetes módon hiányzik a NER-re jellemző szájbarágós szimbolika, az abba belevésett, több helyen erőltetetten magyarított helységnevek viszont számos kérdést vetnek fel.

Ésik Sándor
Ha már a nagy cégeknek is megéri a civilek mellé állni az USA-ban, az Trump számára is jel

Az USA-ban nagy hagyománya van a cégek jófejkedésének, ahogy most a Lego is jófej. De fontos tudni, hogy ezek a cégek soha nem öncélúan jófejek.

Matura Tamás
Elhozza-e a járvány Kína évszázadát?

Rövid távon biztos árt Kínának a jelenlegi járvány, de hosszú távon nem lehet a kínai piacról teljesen lemondani. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy vége az USA évszázadának.

Bruder Márton
Ezért jobb, ha hazait eszünk

A környezetvédelem szempontjából csak az számít, hogy hol és hogyan állították elő a terméket, amit megeszünk, és nem igaz az sem, hogy a húsfogyasztás mindenképp terhelné a környezetet.

Ésik Sándor
A Jobbik néppártosodása és az egypártrendszer

A néppártosodás gondolata Budapesten született meg, és ezt kellett volna szeretnie a bázisnak, akik addig a Jobbik tagságát adták. Így lesz a Jobbikból budapesti klub.

Karóczkai Balázs
Az, hogy Trianon sokaknak a mai napig fájó, a politika hibája

Hiába van tele az ország Trianon-emlékművekkel, valójában nincs emlékezetpolitika Trianon kapcsán. Az EU-csatlakozással pedig elszalasztottunk egy lehetőséget, hogy kialakítsunk egy ilyet.

Ésik Sándor
Nice guys, bad guys: mi a lényeg Matovič beszédében?

A politikus legtöbbször tervszerűen lesz nice guy vagy bad guy. Persze vannak hajlamosító tényezők, mint a kopaszodásnál, de amikor hallottam, hogy a szlovákok hirtelen ennyire a barátaink akarnak lenni, gondoltam: valami céljuk biztos van.

Wéber Péter
​Miért nem lehetett elkerülni Trianont?

A mai állapot volt az ára annak, hogy a magyar etnikai tömbre szűkített államalakulat tovább tudott fennmaradni, fejlődni anélkül, hogy az észak-írországihoz vagy boszniaihoz hasonló terrortámadásoknak, polgárháborúnak vagy egyéb interetnikai konfliktusnak legyen kitéve.

62 63 64 65 66