A töketlenezés azért van, mert a Fidesznél pontosan tudják, hogy a magyarok egy jelentős részét jellemzi a hónaljszag-machismo, és innen lehet lőni a nem baltaarcú Karácsony Gergelyre.
A – nem a magyarok ellen irányuló – december elsejei nemzeti ünnep mellett most egy kifejezetten a magyar állam és nemzet balszerencséjén „kárörvendő” emléknapot intézményesített a román parlament.
Hatévesen, iskolakezdéskor A, B és C-kategóriába sorolják a gyerekeket. Ők ekkor még nem tudják, de itt el is dőlt, milyen lesz az életük: ezt a struccpolitikát legalább tíz évnyi kemény munkával lehetne megváltoztatni.
Úgy fest a helyzet, hogy a miniszterelnöknek csak azért volt szüksége az egészségügyi rendszer feletti kontrollra, hogy a zavarosban halászó haverokat végül helyzetbe hozhassa.
Épp elég baj, hogy az emberek most is inkább az áltudománynak hisznek, a politikusok pedig nem hallgatnak a tudósokra. Ezért különösen veszélyes pont egy járvány közepette ellenük uszítani.
Az ellenzék október 13-án pénzhez jutott. Megjelent a veszély, hogy egy közepes képességű polgármester is látványosan jobb várost csinál, mint a fideszes. Így hát előkapták a már évek óta sorvasztott megyét, hogy hozzájuk csapják a kiemelt gazdasági övezeteket.
A rendszerváltó elit az ellenzékkel egyetemben a sefteléssel és a rövidtávú érdekeivel volt elfoglalva. Végső soron ezzel ágyaztak meg a 2010 utáni világnak is.
Az Isztambuli Egyezmény nemi alapon tesz különbséget férfi és nő között. Egy szabad társadalomban a pozitív diszkrimináció is elfogadhatatlan kellene, hogy legyen.
Oltassátok be a gyermekeiteket, csak megfelelően épített repülőkre üljetek, s ha valaki viaszt és tollakat kínál, mondván, azzal a Nap is elérhető, ne higgyetek neki! És ne higgyetek a populistáknak sem!
Lehet szakértői abszolutizmusozni meg klímahisztizni a klímaválság kapcsán is, de a politikai akarat tudományos tények fölé helyezése ez esetben végzetesnek bizonyulhat.