vélemény
Hegyi Gyula
Törökország és Európa összetartozik, ezt ne felejtsük el, mikor lesajnáljuk őket!

Törökország számára nem magától értetődő a NATO híres kollektív védelme, és az EU-tagság is régóta üres ígéret. Mégis nagy áldozatokat hoznak a nyugati szövetségi rendszerekért.

Fekő Ádám
Kovács Zoltán végre bevitte a magyar faluvilágot az Unióba

Az államtitkár nemzetközi hírűvé vált produkciója és annak magyarázata tulajdonképpen hetente megtörténik a szegényebb településeken, csak a körítés más.

Pintér Bence
A Fidesz megpróbál beszántani valamit, sokadik rész

Mint egy színházban: íme, az összes Fidesz-féle beszántás koreográfiája.

Ésik Sándor
Az értelmiség szent tehene, a színház

A magyar polgárság a saját polgári világának szentélyében megnyugszik, hogy itt még minden rendben, ide lehet járni. A Művész pedig kikacsint, odamond: egymásra hangolódhat a művész és a közönség, hogy bár kívül vihar van és farkasok ordítanak, ezt, az értelmiségi-polgári létet tőlünk elvenni nem lehet.

Ésik Sándor
Nem az a bűn, ha lopsz, hanem az, ha feltűnően lopsz

Pont ezek a kis 300 millió alatti pályázatok adnák azt a lehetőséget, hogy egy-egy falu meginduljon felfelé. Hogy kipofozzanak egy tájházat, nyissanak egy biciklikölcsönzőt, kotorják ki a halastavat, próbáljanak valahova elindulni.

Ungár Péter
Az új ürügy a kultúrharchoz: magyar nemzeti safe space

A kormány előadja, hogy magányos hősként harcol a globális liberalizmus ellen, de azért Gothár zaklatási ügyét használja ürügynek az újabb kultúrharcához. Közben kilenc év alatt képtelenek voltak egy jobboldali kulturális teljesítményre.

Szakács András
Az ellenzék vakon sétált bele a Rácz Zsófia-csapdába

Az ellenzék eddig hevesen bírálta a kormány macsó nőpolitikáját. Erre kineveznek helyettes államtitkárnak egy 22 éves nőt. Hogyan akarja most megtartani az ellenzék az erkölcsi fölény látszatát?

Fekő Ádám
Nemcsak Rácz Zsófia kinevezése hungarikum, hanem az is, ahogy reagálunk rá

Komolyan gondoljuk, hogy miközben egy 16 éves svéd lány az ENSZ-nek tart beszédeket megváltóként, addig egy 22 éves ne lenne alkalmas Novák Katalin sidekickjének?

Ésik Sándor
A baj az, hogy tök mindegy, hogy itt kiből lesz államtitkár vagy miniszter

Meg az, hogy a helyettes államtitkár egy nagyon érdekes pozíció, amelynek önállóságára vigyázni kellett volna. Mert ma már a miniszter is olyan, hogy mond valamit, aztán vagy úgy van, vagy nem.

Szakács András
Mire megy a győri ellenzék az új polgármesterjelöltjével?

Január 26-án nem csak az új győri polgármester személye derül ki, de az is, hogy milyen gyorsan képes tanulni a hibáiból az ellenzék, amely a nyugodt DK-s után akciózó MSZP-ssel fut neki a választásnak.

89 90 91 92 93