A nagy kérdés minden faszos kép mellé természetesen az, hogy van-e hozzá sztori. Ha Gréczy Zsolt zaklatott, és ezt bizonyítják is, akkor nyilván le kell mondania.
A politikusok minden mondata érdekek mentén születik Romániában és Magyarországon is. A gond ott kezdődik, amikor a politikai nyelv átveszi az uralmat a mindennapokban is.
A kultúrharc kitalálói nagy feladatot kaptak: el kell hitetni az országgal, hogy könnyűzenében is verhetetlenek és egyediek vagyunk. Nehéz lesz átvinni, de igény van rá.
Az állítólag progresszív nagyvárosiak először gyarmatosították a vidéket, majd átnevelték a falusiakat, hogy ne termeljenek zöldséget, inkább vásároljanak. Nagy árat fogunk még fizetni ezért.
Nácik mondják? Azt nem kell korrekten elbírálni, nekik úgyis kuss a nevük, bármit mondjanak is. Nem kell átgondolni, hogy kell-e kereszt a térre, ugye, kedves Soproni Tamás?
A Fidesz 1994-ben húsz mandátummal került be az Országgyűlésbe. 1998-ban már 32 fős volt a frakciójuk. Hogyan történhetett ez a „választói akaratot sértő” trükközés?
A digital native-generáció természetesnek veszi, hogy egy információ onnantól kezdve hír, hogy legalább öt helyről hallották, nem onnantól kezdve, hogy megírta az újság. Minél inkább decentralizáltabb egy hálózat, annál inkább ütközik nehézségbe egy-egy ponton alkalmazott presszióval kontrollálni.
Helyben mindenki tudja, hogy Salgótarjánban elkelne egy normális belvárosi szálláshely, a városban lakó országgyűlési képviselő cége mégis Budapesten nyitott hotelt, de még azt is feketén.
Johnson tárgyalási pozíciói minden eddigi brit tárgyalóénál erősebbek lettek. Vele nem lehet azt játszani, mint May-jel, vagy korábban magával Johnsonnal, hogy szívatják, mivel tudják, hogy nincsen hátországa. Most van hátországa.
Komikus, hogy a toryk által kitalált és végigszenvedett brexit végül a Munkáspártot nullázta le. Mindenesetre itt az ideje, hogy a győztes Johnson betartsa az ígéretét, és az EU végre megszabaduljon a britektől.