Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.
Tüntetést szervezett az ellenzék június 5-ére a kínai Fudan Egyetem tervezett beruházása ellen. A tüntetés célja, hogy a Fudan Egyetem ne valósulhasson meg a tervezett budapesti Diákváros helyén. Az Azonnali helyszínen követi az eseményeket, percről percre!
Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra. Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket.
Igaz, ehhez ki kell tölteni egy ciprusi adatlapot, majd egy ciprusi dokumentummal mentesülhetünk az ottani korlátozások alól. Mindezt Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán.
Így már négy párt is támogatja Hillert az előválasztáson: az MSZP és Párbeszéd mellett az LMP, és immáron a Jobbik is. Kihívója a DK-s alpolgármester, Nemes László lesz.
Harangozó Tamást pártja, az MSZP mellett a Párbeszéd és a Momentum is támogatja. Jelenleg így Tolna megye 1-es számú választókerületében három ellenzéki jelölt küzd meg azért, hogy ki lehessen 2022-ben a Fidesz-KDNP jelöltjének a kihívója.
Vajon Facebookon fogja bejelenteni, ha elindul a 2024-es elnökválasztáson?
Az eddig csak de facto légtérzár immáron hivatalos lesz: szombat éjféltől egy tagállam sem fogadhatja a Belaruszban bejegyzett légitársaságok gépeit, és a légterébe sem engedheti be őket.
A törökszentmiklósi székhelyű Jász-Nagykun Szolnok megye 4-es választókerületben Csányi Tamást támogatja a DK, hiába volt ott eddig saját jelöltjük is.
Minderről az Európai Unió Bírósága határozott, igaz, csak ideiglenesen.
Évente 154 milliárd dollárral, azaz közel 43 725 milliárd forinttal károsítják meg a tagállamok gazdaságait a cégek, amiért a profitjukat más országban könyvelik el, és ezáltal kevesebb adót fizetnek. Az EU most ezt a gyakorlatot próbálja megszüntetni egy új rendeletjavaslattal. De tényleg sikerül ezzel rávenni a vállalatokat, hogy többet adózzanak?
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.