Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.
A II. kerületi előválasztás erős kampányt ígér: négy jelölt is elindul az ellenzéki koordináció hiányában 2014-ben és 2018-ban is a Varga Mihály által nyert körzetért.
48 óra alatt két magas tisztséget betöltő politikusok is lemondott a párt irányításáért felelős szervéből. Belső leszámolás, paranoia vagy korrupció állhat a háttérben?
Egy kutatás szerint még a Fidesz-KDNP szavazóinak is közel egyharmada ellenzi a beruházást.
Szerintük elfogadhatatlan, ha szövetséges országok egymás politikusait hallgatják le, ezért a tények feltárását várják a felektől.
Az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködéssel foglalkozó főigazgatója szerint a nyugat elhamarkodott kijelentéseket tett a gépeltérítés és Prasztaszevics elrablása kapcsán.
Fekete-Győr Andrásék aláírásgyűjtő kampányt indítanak, aminek a célja, hogy visszaszerezzék az ellopott közvagyont. Arról a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje már nem beszélt, hogy az aláírással ezt miként segítenék az emberek.
Legalább 61 EP-képviselő levélben jelezte az EP elnökének, az olasz David Sassolinak, hogy Strasbourg helyett továbbra is Brüsszelben tartsák meg a következő plenáris ülést, miközben a strasbourgi vállalkozók már régóta várják, hogy visszatérjen a székhelyére az Európai Parlament.
Három országban, Bahreinben, a Maldív-szigeteken és a Seychelle-szigeteken is nő a koronavírussal megfertőződtek száma, miközben elég jól állnak az oltásokkal ezek az országok. De miért történhet mindez, rosszak lennének a vakcinák? Szakértőkkel vizsgáltuk meg, mi történhetett, és előfordulhat-e itthon is hasonló.
Mindezt Orbán Viktor jelentette be egy Facebook-videóban. Mutatjuk, hogy milyen szabályok léptek életbe!
Mindezt a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára és a liberális minipárt elnöke, Bősz Anett jelentette be.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.