Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.
A dán kormány szerint csak az általuk koronaútlevélnek nevezett igazolással lehet biztonságosan nyitni. Szerdán kinyitottak a fodrászok, a kozmetikusok, a masszőrök és a tetoválók, de az igazolás nélkül nem lehet igénybe venni a szolgáltatásaikat.
Hiába a járvány, a sokkal nagyobb katasztrófát ígérő klímavészhelyzet sem múlt el. Hiába tűnik úgy, hogy az életünkre a kínai vírus nagyobb hatással van, ez egyáltalán nem igaz. De vajon mindent megteszünk, hogy elkerüljük a következő katasztrófát? Az angol metál zenekar, az Architects szerint nem. Az új albumukon ezzel szembesítenek bennünket.
Londonderryben már negyedik napja tüntetnek, Belfastban április másodikán gyűlt össze nagyobb tömeg tüntetni a brexit, a rendőrség, illetve a Sinn Féin ellen. A békés tüntetések egyre inkább radikalizálódnak, és jelenleg nem látni, hogy miként tudják az ellentétet elsimítani az ír nacionalisták és a brit unionisták.
A szobor megalkotója, Szalay Péter szerint várható volt a végeredmény, ugyanakkor érdekesnek találja, ami a szoborral történt.
Péntek reggel a neonáci Légió Hungária aktivistái ledöntötték a szobrot.
Egy tanulmány szerint Skócia gazdaságilag nem járna jól, ha független, szuverén állammá válna. Még ha sikerülne is az elszakadás az Egyesült Királyságtól, hosszú út állna Skócia előtt, hogy ismét EU-taggá válhasson. Ahol vélhetően eleve nettó befizető lenne.
Összegészében még így is több vakcinát használtak fel Szerbiában, mint Magyarországon.
Nagyjából egy óráig bírta a ferencvárosi BLM-szobor, mielőtt a szélsőjobboldaliak megtámadták volna.
A paradicsom ugyanis természetes gyógymód a vérrögök kialakulásának megelőzésében.
A vajdasági Magyar Mozgalom elnöke, Sövény Ferenc szerint a Fidesz csak kihasználja a határon túli magyarokat, érdemben nem foglalkozik a problémáikkal. A vajdasági politikus szerint magyarként érdemes Szerbiába menni oltatni, a kettős állampolgárság miatt is fogy a határon túli magyarság, a magyar ellenzék pedig csak azért mutogat a határon túlra, hogy saját sikertelenségét palástolja. Interjú!
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.