Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.
Szerinte sem a jogait, sem a törvényt nem tartják tiszteletben azzal, hogy nem engedik, hogy egy orvos megvizsgálja.
Az osztrák kancellár úgy harcolna ki több vakcinát országának, hogy megakadályozná az EU-t, hogy élesítse az opciós jogát 100 millió adag további Pfizer-vakcinára.
Az elemzés szerint az embereket jobban befolyásolja az, ha kevesebb pénzt kapnak, mintha annak az értéke csökkenne. Ezenkívül azt is megvizsgálták, hogy az infláció változása érdemben változtatja-e a Fidesz támogatottságát.
Az Európai Unió különböző szervei már tényként kezelik, hogy júniusban elfogadják az Európai Bizottság védettségi igazolványról szóló javaslatát, és nagyjából addigra véget ér a járvány is.
Ugyan az Skót Nemzeti Párt korábbi vezére, Alex Salmond szerint új mozgalma, az Alba a skót függetlenség ügyét segítené, és szupertöbbséghez segítené az SNP-t a májusi választások után, de a gyakorlatban épp az SNP többségét veszélyeztetik.
Marty Makary szerint a nyájimmunitást úgy érdemes számolni, hogy a beoltottak mellett a vírusból már felgyógyuló betegeket is beleszámoljuk. Részben ezzel magyarázza, hogy Los Angeles megyében 95 százalékkal csökkentek a napi új esetek számai. Igaz, kemény hónapokon van túl a város.
Három szakértő felvetette, hogy az ellenzéki előválasztáson több jelöltre is lehessen szavazni. Az ellenzéki pártok reakciói alapján azonban úgy tűnik, hogy az országgyűlési választáson is használt „győztes mindent visz” logika szerint lehet majd kiválasztani a Fidesz-KDNP 2022-es kihívóit.
A kancelláriaminiszter szerint abban az esetben lehet megkezdeni a fokozatos nyitást, ha már 2,5 millió embert beoltottak. Gulyás szerint ezt áprilisban érhetjük el.
A koronavírus-járvány megjelenése az egész világot sokkolta, ilyenkor pedig döntéshozó legyen a talpán, aki hideg fejjel tud mérlegelni. Nem is csoda, hogy néhány helyen ez teljesen félresikerült: van, ahol alkoholtilalommal, és akad olyan ország, ahol a nemzeti himnusz rendszeres lejátszásával remélték elűzni a vírust. Mutatjuk a legértelmetlenebb járványügyi intékzedéseket!
Az Európai Bizottság március 17-én mutatta be a digitális zöldigazolványnak nevezett koronavírus elleni védettségi igazolásáról a javaslatát, amivel reményeik szerint vissza lehetne állítani a szabad mozgás jogát Európában. Mennyire lehet biztonságos adatvédelmi szempontból a rendszer, és hogyan nézhet ki a gyakorlatban? Szakértőkkel jártunk utána!
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.