A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.
Áder Jánost várták volna március 23-ra a lengyelországi Bochnia városába a lengyel-magyar barátság napja alkalmából, de a magyar elnök nem utazik, törölték a programot – értesült az Azonnali.hu.
16 millió forintba került a felelős magyar kormány miniszterelnökéről készített szobor, de egy betű lemaradt. A hivatalos átadó óta nem is került le a körbetekert nemzeti lobogó – írta laptársunk, az Ugytudjuk.hu.
Az Airportal.hu repülési szaklap szerint a legtöbb gépet Bermudában és Írországban jegyezték be, a két ország légügyi hatósága már jelezte, hogy felfüggeszti a járművek alkalmassági engedélyét, mert nincs rálátásuk az állapotukra.
A nagy nyugati hírcsatornáknak egyszerűen nem megy, hogy megjegyezzék ennek a sok kis egzotikus, kelet-európai országnak a nevét, nem először futnak bele ilyen kínos bakiba.
Óriási lehetőséget szalasztott el az ellenzék saját szempontjából az Ukrajna ellen indított orosz háborúval, nagyon könnyen olyan helyzetbe hozhatta volna Orbán Viktort, amilyet a miniszterelnök mindig el akart kerülni, de ez az esély már elszállt – mondta az Azonnalinak adott interjújában Török Gábor. Az ismert politikai elemzőt nemcsak március 15-ről, hanem a választásokig még hátralévő időszakról, majd az április 3-a után várható eseményekről is kérdeztük.
Balogh Ádám zongoraművész elítéli az orosz agressziót, de ezzel sem tud azonosulni, hogy a világ egyik legrangosabb zongoraversenyén nem indulhatnak orosz művészek.
A miniszterelnök „ukrán üllőről és orosz pörölyről” beszélt a háború kapcsán, ami közé nem kerülhet Magyarország. Na meg persze arról, soha nem álltak még ilyen jól 19 nappal a választások előtt.
Tudósítónk szerint, bár sokan vannak, a szervezők által várt 680 ezres számot valószínűleg nem éri el a tömeg.
Ljubov Nepop ukrán nagykövet is üzent a magyaroknak a nemzeti ünnep alkalmából.
Ungvár a magyarok lakta Kárpátalja központja, a településen repülőtér található.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.